A szarvasi polgármester szerint a neveléshez nem árt, ha a tanárok néha fizikailag is bántalmazzák a gyermeket (+videó)

Hiszen őt is bántalmazták a tanárai, mégis rendes ember lett.

Október 22-én tartották a szarvasi képviseleti ülést, ahol Babák Mihály polgármester a tanárok és a tanári pálya méltatása mellett arra is kitért, hogy úgy gondolja, a gyermeknevelés megengedhető részéhez tartozik a fizikai bántalmazás is – vette észre az erről közzétett felvételt a Telex.

Babák elmondta, úgy véli, hogy a szülei mellett a pedagógusok azok, akik embert faragtak belőle, és ha valaki értéket tud teremteni, az a pedagógus, mert emberben teremt értéket.

„Ezért van baj sokszor az ideológiákkal, mert néha félrevezetik az embert, hamis útra terelik. De ha egy pedagógus jól teszi sínre a gyereket – és ezt képletesen értem – akkor az egész életében tud közösségért dolgozni, tud nemcsak magának élni, hanem másokért is” – fogalmazott a szarvasi polgármester.

Majd azzal folytatta, hogy a szarvasiak mind olyan kiváló pedagógusok, akik nyomot hagytak az életükben, ezért nem szabad elfeledkezni róluk.

„Az él, akire emlékszünk, és nekem számos ilyen pedagógus van, akikre nagyon boldogan tudok emlékezni. Az öreg Hanót és Kutas tanár urakat sem szeretném elfelejteni, mert én is kaptam tőlük kis fizikait alkalmasint,

de úgy gondolom az ember neveléshez azért nem árt, ha az ember ilyet is kap.”

Babák ezzel kapcsolatos szavait az alábbi felvételen 25:20-tól lehet megnézni:

Babák megjegyzésével kapcsolatban azonban fontos megjegyezni azt is, hogy Magyarországon – habár a közfelfogás még mindig sokaknál eltér – 2005 óta törvénybe ütköző, ezáltal tilos a gyermekek fizikai bántalmazása.

Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember a WMN.hu-n megjelent, témával kapcsolatos cikkében úgy fogalmazott, „a gyerekkorban elszenvedett erőszak (legyen az fizikai-, érzelmi- vagy verbális bántalmazás) mindig nyomot hagy. Mindig. Mert megsérti a határokat, az alapbizalom szövetét és traumatizál. Akkor is, ha ma már sorsfordító és elengedhetetlen szülői beavatkozásnak gondoljuk, és egyébként: „mégis rendes ember lett belőlem”.

Dr. Gyurkó cikkében azt is leírta, hiába telt el 15 év azóta, hogy itthon is bevezették a zéró tolarenciát a gyermekkel szembeni erőszak valamennyi formájával szemben, a bántalmazás jelenleg is kőkemény valóság Magyarországon.

„Elsősorban azért, mert a szülők azt gondolják, hogy akkor „tesznek jót” a gyerekükkel, ha fizikai erőszakot is alkalmaznak időnként, hiszen egyébként „neveletlenek” lennének a gyerekek, és nem tanulnák meg a szabályokat, meg a szüleik tiszteletét”.

(telex.hu/wmn.hu nyomán)

(Kiemelt fotó: Szarvasi Televízió/Youtube)

Valódi Hírek