Szorul a hurok: A Pentagon tiltólistára tette Orbánék kedvenc üzemét

A CATL már a Pentagon számára is szemet szúrt. Erre mit fog lépni Orbán?

A Pentagon tiltólistájára került a debreceni akkumulátorgyár tulajdonosa, miután az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma hétfőn kibővítette azon kínai cégek tiltólistáját, amelyeket a kínai hadsereggel való együttműködéssel gyanúsítanak. A listára felkerült a Magyarországon megtelepedő

CATL akkumulátorgyártó is

– szúrta ki a portfolio.hu.

Ezzel a listán már 134 cég szerepel.

Orbánék kedvence, a CATL szerint tévedés a Pentagon tiltólistáján való szereplés

Önmagában nem jelenti szankciók kivetését, ha egy cég felkerül a tiltólistára, ám legtöbb esetben később mégis exportkorlátozásokat és más

tilalmak alkalmazását vonja maga után.

A megjelölés viszont komoly hatással lehet a hírnevére, hiszen figyelmeztetést jelent mások számára a velük való üzletkötés kockázataira hívja fel a figyelmet. A Pentagonnal kapcsolatban lévő szervezeteknek pedig tilos ezektől a vállalatoktól rendelni. Az érintett kínai szereplők pedig nem lehetnek szerződéses partnereik beszállítói sem.

Ebbe a körbe került most be az Orbán Viktorék által Magyarországra hívott CATL. A cég is reagált az intézkedésre, amelyben egyenesen tévedésnek nevezte a megjelölést. Kijelentette, hogy

„nem folytat semmilyen katonai vonatkozású tevékenységet”

– idézte a portál.

Hogyan tovább magyar gazdaság?

Megírtuk, hogy 2022-től 2024 szeptemberéig – tehát az elmúlt két évben – az Európába érkező kínai befektetések több mint negyede Magyarországra irányult (!). Ezzel próbálta az Orbán-kormány ellensúlyozni, hogy a politikai döntései miatt nem érkeztek meg hazánkba az uniós pénzek, 2024 végén pedig több mint 400 milliárd forint uniós forrást bukott el végleg a kormány. Azért történt ez, mert Orbánék nem teljesítetté azokat a vállalásokat, amiket tettek.

A saját maguk ütötte pénzügyi lyukakat kínai forrásokkal próbálják betömni, ennek keretében valósul meg a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Ltd.( CATL) beruházása is.

Jelenleg 2 akkumulátorgyár építése zajlik Debrecenben, (a CATL mellett az EvePower nevű kínai cég építkezne a városban) valamint 5 további üzemet húznak fel, amelyek az akkumulátorgyárakat szolgálják majd ki a jövőben. Ezek mind vegyi üzemek.

Az egyik, az építkezéshez közel lakó polgár elmondta, a lakosság nem látja biztosítottnak, hogy tiszta marad a víz és a levegő.

A debreceni építkezés körül sok a probléma. Nem csak a belvíz akasztja meg a kínai CATL vállalat üzemének építését. A Debreceni Törvényszék január 25-én ugyanis újratárgyalta a gyár tavaly februárban kiadott katasztrófavédelmi engedélyének ügyét.

A magyar GDP egyharmadát teszi majd ki az autóipar

Megírtuk, az Orbán-kormány stratégiájára a magyar emberek számára már jól ismert. Lényege, hogy a gazdaság egyharmadát alapozzák az autóiparra, ezzel próbálják felpörgetni az uniós pénzek hiányától szenvedő gazdaságot.

Ám jelentős kockázat, hogy az ágazatban bekövetkező legkisebb változás is nagy hatást gyakorol a hazai gazdaságra. Ezt a kiszolgáltatottságot fokozta azzal a kormány, hogy jelentős kínai pénzzel tupírozták tovább az említett ágazatot.

Kapcsolódó:

Sikítani fognak a debreceniek: Valamire készül a gigantikus kínai akkumulátorgyártó

Valódi Hírek