Mi folyik Budapest határában? Újabb gigantikus csarnok nő ki a földből Budapest határában

Újabb, 45 ezer négyzetméteres raktárcsarnokot épít Budapest határában, Fót területén a HelloParks.

Fót területén épül meg a HelloParks gigantikus raktáregysége.

Miután a már felépített, 119 ezer négyzetméternyi logisztikai központjának 90 százalékát kiadta, jövőre egy újabb,

45 ezer négyzetméteres raktárépületet épít fel

a HelloParks Pest vármegyében – szúrta ki a Telex a magyarepitok.hu-n. Azt írták, hogy töretlen az 57 hektáros HelloParks Fót megapark stratégiai bővítése.

Az új logisztikai központ az M3-as autópálya mellett, a Fótligeti Lakópark előtt, Budapest határától nagyjából egy kilométerre helyezkedik el. A komplexumban tájékoztatásuk szerint a legkisebb bérbe vehető terület 3400 négyzetméter.

Ez a kormány politikája: csarnokok és akkumulátorüzemek mindenhol

A portál összefoglalta, hogy a cég már számos helyen épített raktárközpontokat az országban, csak Pest megyében Pátyon, Alsónémedin, Maglódon és Fóton is. Emlékeztettek, a fóti logisztikai központ korábban azzal került be a hírekbe, hogy kiderült, az egyik raktárépületükben

akkumulátor-összeszerelő üzemet

rendeznek be.

A fóti csarnokkomplexum 254 ezer négyzetméteres is lehet. Az elmúlt években Budapest környékén számtalan ehhez hasonló logisztikai központ építését kezdték el. Gyál városát például majdnem teljesen körbeépítették logisztikai parkokkal.

A lakosok háborognak

Megírtuk, hogy a dél-koreai HTNS Hungary Kft. pedig akkumulátor-alapanyagok raktározását végezné a HelloParks Fót ipari park területén. A Pest Vármegyei Kormányhivatal szerint a lakosságnak jogalapja sincs a panaszkodásra (!), mivel a házaik az üzemek hatásterületén kívül vannak. Nyolc fóti lakos és a Foton 2023 Egyesület ezt az ítéletet támadta meg a bíróságon.

A fótiak arra hívták fel a figyelmet, hogy

a hatóságok a két veszélyes üzem egymásra gyakorolt hatását egyáltalán nem vizsgálták.

Amennyiben a bíróság megállapítja a lakosság perképességét, akkor tudják majd megtámadni a kormányhivatalnál a kínai akkugyár engedélyét.

Júliusban mi is beszámoltunk arról, hogy a fótiak nagyon kiakadtak egy lakossági fórumon a kínai akkumulátorgyár miatt. Arról is beszámoltunk, hogy

még a város fideszes polgármestere is ellenzi a két akkuüzem létesítését.