Itt a videó: Megrémült, és elmenekült a kérdések elől Lévai Anikó

Sietősre fogta.

Az árvíz egyre több települést önt el. Amint kiderült, Kismaroson nincs állandó védmű, ezért a helyiek, a hatóságok és az önkéntesek közösen homokzsákokból építettek gátat. a védmű már szerdán elkészült, így a település vélhetően biztonságban van.

„Amit Kismarosból meg lehet védeni, azt meg is fogjuk védeni. Meg fogják csinálni”

– állította Orbán Viktor, amikor ott járt az árvízi védekezés okán.

Most felbukkant Orbán felesége is

A Telex stábja épp az árvízi védekezésről forgatott a helyszínen, amikor hirtelen felbukkant Lévai Anikó. A miniszterelnök felesége az Ökomenikus Segélyszervezet képviseletében jelent meg.

Mivel ritkán lehet kérdezni Lévai Anikótól, a riporter rögtön felvetett pár témát. Így azt is megkérdezte, hogy

„Mekkora a politikai befolyása?” és azt is,

Hatvanpusztán mennyit szokott tölteni a család? Gyakran járnak ott?

De semmilyen választ nem kapott. Az Orbán család birtoka ugyanis minden választási győzelem után egyre kiterjedtebb. Orbán apja, Orbán Győző 12 hektáros majorságot vett meg 2011-ben Hatvanpusztán. Jelenleg a környéken már minden az Orbán vagy a Mészáros család tulajdonában van.

A birtok alatt 1200 négyzetméter föld alatti területet építettek,

van napelempark és még pálmaház is. Az uradalom évek óta épül-szépül, és bár hivatalosan gazdaságként emlegetik, tulajdonképpen egy igazi luxusbirtokot sikerült itt felhúzniuk Orbánéknak a magyar adófizetők pénzéből.

Az árvízzel kapcsolatban sem lehetett kérdezni

A településnek 2017 óta saját terve van állandó védműre, de ehhez mindenképp a kormány támogatására lenne szükségük. Erről is kérdezte a riporter Lévait, aki erre sem óhajtott válaszolni, csupán annyit mondott:

„Kisasszony kedves, fogalmam sincs, én egy önkéntes vagyok! (…) Fogalmam sincs, olyanokat tetszik tőlem kérdezni”

– küldte el a riportert a miniszterelnök felesége, akinek elmondása szerint „fogalma sincs”.

A segélyszervezet egyik kollégája azért a kérdező riportert kicsit „arrébb tette” miközben kérdezni próbált. Végül arra sem válaszolt Lévai Anikó, hogy az ökomenikusok milyen munkát végeztek Kismaroson.

Videó:

Valódi Hírek