Sosem volt még ekkora a költségvetési hiány.
Augusztus végéig
a költségvetési hiány elérte a 2857,7 milliárd forintot
– derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) közleményéből – Varga Mihály sűrűn magyarázkodott.
Ennek nem lesz jó vége: elszállt a költségvetési hiány
A központi költségvetés 2862,1 milliárd forintos hiányt,
az elkülönített állami pénzalapok 172,8 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 168,4 milliárd forintos hiányt mutattak.
Augusztusban
egy hónap alatt 414,3 milliárd forintos hiányt mutatott
a központi alrendszer.
A Pénzügyminisztérium szerint ezt árnyalja az adóbevételek szezonalitása, a dupla családi pótlék kifizetése, a közutak és a közösségi közlekedés fejlesztése (hogy micsoda?!), és az, hogy többet költött a kormány, mint tavaly.
Az augusztusi számok 300 milliárddal meghaladják a költségvetési törvényben eredetileg erre az évre tervezett összeget. A jelenlegi hiány pedig minden idők legnagyobb augusztusi hiánya, pedig már a tavalyit is lesújtónak nevezték a szakemberek.
A Varga Mihály vezette minisztérium magyarázkodik
Varga Mihály minisztériuma szezonális tényezőkre hivatkozik a hiány leírásakor. Ám
ezeknek a szezonális tényezőknek jelentős része minden évben jelen van.
Ennek ellenére nincs minden évben ekkora hiány, sőt 2022-ig a 200 milliárdot sem érte el.
„A szezonális folyamatokra visszavezethető augusztusi egyenleget követően a kormány ismét mérsékelt pályán tartja a hiány mértékét”
– írta a Pénzügyminisztérium. Hozzátették, hogy a kormány figyelemmel kíséri a költségvetési mutatók alakulását,
„És amennyiben szükséges, további intézkedésekkel tartja a kitűzött hiánycélt”.
Varga Mihály idén nem először hivatkozik „szezonális” problémákra
A kormány 2024-ben augusztus végéig nyugellátásokra 4281,8 milliárd forintot, gyógyító-megelőző ellátásra 1781,6 milliárdot fordított.
Jelentősen megugrott a kormány kamatkiadásokra fordított kifizetése is,
ez 2413,8 milliárd forint volt, amely 695,5 milliárd forinttal magasabb, mint tavaly.
Augusztus végéig 673,8 milliárd forint EU-s forrás érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor az uniós kiadások 1086,3 milliárd forintot tettek ki.
„A kormány elkötelezett a hiány és az államadósság csökkentése mellett.
A költségvetés hiányát az idei évben 4,5 százalékra, jövőre 3,7 százalékra, 2026-ra pedig 3 százalék alá mérsékli”
– ígérte a Varga Mihály vezette PM.
Ekkora lyukat nem lehet betömni
Megírtuk, hogy március végén Varga Mihály még rózsásan látta a jövőt.
A magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, jövőre pedig újra az uniós növekedési rangsor élmezőnyébe kerülhet – ecsetelte a 2024-hez fűzött reményeit a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadásában a tárcavezető.
Kapcsolódó: Itt vannak a fájdalmas adatok: Ennyivel jobban élnek már a románok nálunk
A pénzügyminiszter közölte, négy nehéz év után a kormány „csökkenő hiánnyal, alacsonyabb államadóssággal és erősödő gazdasági növekedéssel”számol.
(MTI korrigálva)
Kapcsolódó:
Eddig nem verték nagydobra: Eljárást indítanak az EU-ban Magyarországgal szemben