Rohamtempóban adósodik el Magyarország: Drámai lépésre szánták el magukat Orbánék

Ezt unokáink is fizetni fogják.

Ahogy megírtuk, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) drámai adatokat közölt a magyar államadósságról. A költségvetés megreccsenésének egyik legfontosabb oka éppen az, hogy az adósság költségei elszálltak:

a kamatkiadások a kétszeresükre, 2469 milliárd forintra nőttek.

Azonban az eddig felvett kölcsönök még mindig nem elegendőek a lyukak betömködésére, illetve az Orbán Viktor által annyira várt reptérvásárlásra. Márpedig a Budapest Airport Zrt. 51 százalékos tulajdonrészének megvásárlásához csillagászati összegre:

2 milliárd euróra (760 milliárd forint) van szükség.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) nem várhatott sokáig:

az év második munkanapján 2,5 milliárd dolláros kötvénykibocsátást hajtott végre.

Az eredeti terv szerint 2 milliárd dollárnyi hitelt kellett volna szervezni Magyarország számára a bonyolító konzorciumnak (BNP Paribas, Citibank, Deutsche Bank és J.P. Morgan), ám mivel magyar kötvény iránt a vártnál nagyobb volt a befektetői kereslet, végül 2,5 milliárd dollárnyi (860 milliárd forint) hitelt vett fel az állam.

Az ÁKK közlése szerint a befolyó összeget

„általános finanszírozási célokra” használják fel.

Azaz: devizakötvény-kibocsátással próbálnak minél előbb pénzhez jutni – aminek egy részéből majd a devizában felvett hitelek kamatait törleszthetik. Ez tavaly az éves GDP 4,3 százalékát jelentette, ami a legmagasabb volt az Európai Unió országai között.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) előrejelzései szerint idén az államadósság kamatterhe 3500 milliárd forint lehet, ami közel háromszorosa a 2010-es értéknek.

(via nepszava.hu/Nyugati Fény)

Valódi Hírek