Akkorát kavart a fideszes nagyhal unokaöccse, hogy azt már az orbáni kényszerhivatal sem nézte szó nélkül

Tasó László Fidesz-politikus unokaöccse elhasalt.

Immár futópálya is dukál a divatos lombkoronasétányhoz, legalábbis ha Tasó László fideszes országgyűlési képviselő unokaöccséről van szó. Persze már meg sem lepődünk, hiszen több botrány is kapcsolódik a Tasó famíliához.

Nem csupán lombkoronasétány, hanem egy több mint egy kilométeres futópálya is került a fideszes képviselő erdejébe a 7300 lakosú Nyíradonyban– írta meg a 24.hu.

Az unokaöccs szeptember végéig Nyíradony polgármestere

A portál feltárta, hogy futópályát építtetett Nyíradony polgármestere, Tasó Béla. A rekortáncsík egy nagyobb része pedig „véletlenszerűen” a nagybátyja,

Tasó László fideszes országgyűlési képviselő erdejébe került.

Emellett jutott belőle a képviselő által alapított egyesület földjeire és a Tasó felesége által vezetett cég területeire is.

A beruházásról Nyíradony polgármestere egyedül döntött a járvány idején.

Kaptak állami támogatást, de vissza is vették tőlük, olyan kínos volt az ügy

A futópálya-projektre a Miniszterelnöki Kabinetiroda adott állami támogatást. Révész Máriusz kormánybiztos a futópályaépítési-program keretében egy körlevélben írta, hogy a jelentkezők 400 millió forintos költségvetési keretösszegre pályázhatnak, a beruházások értékének a felét viszont a településeknek kell állniuk. Így kapott Nyíradony 45 millió forintot. Ám a megvalósítás kicsúszott az előre meghatározott határidőből, ezért vissza is kérték a

45 millió forintot.

– tudta meg a portál. A polgármester kifizetett egy minimális előleget, és két debreceni céggel építtette meg a futópályát. A támogatás visszavonása ellen azzal érvelt, hogy bár késve, de elkészült a beruházás. De a kormányt nem hatották meg ezek az érvek, vissza kellett fizessék a támogatást, így az

építő cégeknek nem fizettek,

azóta per is indult emiatt. A polgármester ezért a költségvetés módosításával próbált trükközni, mert így is több százmilliós hiányt halmozott fel az önkormányzat a vezetése alatt. Júniusban derítette ki a portál, hogy a pálya az elkészültét követő másfél év múltán sem került az önkormányzat tulajdonába, a tartozásaikat viszont rendezni tudták.

Az Integritás Hatóság is vizsgálódik a Fidesz-politikus Tasó László unokaöccse ellen

A környéken nagyon elszaporodtak a lombkoronasétányok. Ezekből hatalmas botrány lett, ezért az Integritás Hatóság vizsgálatot indított a projektekkel kapcsolatban, hiszen ezeket uniós forrásból finanszírozták.

Februárban közzétették jelentésüket, eszerint olyan mérvű szabálytalanságokat találtak a Tasó-féle és három másik beruházás körül, hogy

rendőrségi feljelentést is tettek.

A fideszes politikus koncepciós eljárásnak nevezte a hatóság lépését, szerinte a hatóság „üldözi a jobboldaliakat„.

Majdnem becsődölt az önkormányzat emiatt

A képviselő-testületi üléseken többször is téma volt a beruházás. Hadházi Tibor, az önkormányzat gazdálkodási osztályvezetője a pénzügyi helyzetet részletezve elmondta, hogy

„a visszafizetendő 45 milliós állami támogatás és a 46,5 milliós, a cégek felé fennálló tartozás mellett a kasszából már korábban kifizettek 63 milliót a pályával kapcsolatos számlákra”

– írta meg a portál.

Tehát az önkormányzatnak

154,5 millió forintjába került,

az ügy és még futópályát sem kaptak. A portál az ügyben is kérdezte a már csak szeptemberben regnáló polgármestert, hogy miért rendelte meg a futópálya építését 55 millió forintért a két debreceni cégtől, amikor az állami támogatást már 6 hónapja visszavonták. A válasza csak ennyi volt:

„az eljárásban nincs semmi különös, így az is nehezen érthető, hogy ez miért érdekli a sajtót”

– írta a lap.

Úgy tűnik Tasó nem tartozik azok közé, akiket bármi áron fedezne a Fidesz. A júniusi önkormányzati választáson ugyani a botrányok miatt már nem őt jelölték, hanem a nagybátyja, Tasó László által kiszemelt Terdik Jánost. De nem jött be a terv, Terdiket ugyani simán verte a független Szilágyi Zoltán Tibor.

Tasó nem állta meg szó nélkül a történteket, gyorsan meg is átkozta a választókat:

„Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled”

írta.

Bűzlenek a lomkoronasétány-projektek

Megírtuk, hogy lépett az Integritás Hatóság: rendszerszintű vizsgálatot folytattak a lombkoronasétány-projekteknél. A szervezet feljelentést tett februárban ismeretlen tettes ellen, a többi közt költségvetési csalás és versenyt korlátozó megállapodás miatt.

A kiírástól a számlák benyújtásáig mindent ellenőriztek, és a folyamat minden fő állomásán súlyos, az európai uniós támogatások felhasználására vonatkozó

előírásokat sértő szabálytalanságokat találtak.

A projektek ismertek, a sajtóban sorra jelentek meg a hírek a döbbenetes alkotásokról. Volt, ami már annyira kínosra sikerült, hogy David Pressman, az Egyesült Államok nagykövete is elment megnézni a magyar korrupció leghírhedtebb jelképét.

„Meg akartam nézni a saját szemeimmel, hogy miről szólt ez a projekt.

Nyilvánvalóan a korrupció fontos téma a Magyarországgal kapcsolatos eszmecserékben”

– indokolta meg látogatásának okát a nagykövet.

Az Integritás Hatóság a vizsgálat során az alábbiakat állapította meg:

  • A kedvezményezettek nagy csoportja között fennáll az összejátszás gyanúja: a pályázók nagy része két vármegyére (Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg) korlátozódva, azonos tartalmú támogatási kérelmeket nyújtott be, megegyező projektleírással, műszaki tartalommal, tervezővel és kivitelezővel, gyakorlatilag ugyanolyan összköltségvetéssel és hasonlóan jelentős mértékben túlárazva a projekteket.
  • Már a pályázati kiírás is szabálytalan volt, a folyamatból pedig hiányoztak az ellenőrzési mechanizmusok, kontrollok. A kiírást a kezdeti helyes iránytól eltérve, több módosítás után végül úgy publikálták, hogy csak a pályázók egy szűk körének kedvezett.
  • Az irányító hatóság nem alakított ki objektívan elbírálható értékelési keretrendszert. Gyakorlatilag nem voltak olyan tényszerűen elbírálható mérőszámok, amelyek alapján összehasonlítható lett volna a pályázatok szükségessége vagy létjogosultsága.
  • Sérülhetett az egyenlő bánásmód elve is, mivel a pályázókat egyenlőtlen feltételek teljesítése elé állították például a hiánypótlási lehetőséggel, illetve annak elmaradásával.

Az Integritás Hatóság vizsgálata feltárta azt is, hogy a támogatás nyertesei a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzések során vélhetően korlátozták a versenyt.

Valódi Hírek