Szintet lépett a fideszes gyűlöletkeltés: Undorító módon próbálja lebeszélni a független jelölt támogatásáról a szavazókat a kormánypárti politikus

Tasó László fideszes képviselő nyíradonyi kampánya túl messzire ment.

A térség fideszes országgyűlési képviselője, Tasó László egy újságban vezette fel a nyíradonyi kampányt. Azonban az érvelése kissé messzire ment: a szavazókat arra kérte,

ne szavazzanak az ellenfélre, mert az roma

– szúrta ki a 444.hu.

Tasó László cigány0zott a nyíradonyi kampányban

„A személyes támogatásommal is visszaélő is gyalázkodó,

gúnyoldó léhűtő, a Hajdúsámsonból beköltözött roma származású lakos”

– írta Tasó. A gyalázkodó cikket Nyíradony és környékének fideszes parlamenti képviselője a helyi Fidesz által kiadott választási újságban jelentette meg. Az országgyűlési képviselő Nyíradony egyik független polgármesterjelöltjéről írt így.

A képviselő egyúttal számonkérte azokat, akik aláírásukkal lehetővé tették, hogy az általa meg sem nevezett jelölt indulhasson a választáson.

„Ez súlyos és sokatmondó üzenet, amit értelmezni és rövid időn belül kezelni kell”

– írta. Ezek szerint „kezelni kell” azt, ha valaki nem ért egyet a Fidesz politikájával, ráadásul egy roma jelöltet támogat az aláírásával.

A jelenlegi országgyűlési képviselő 1994 és 2014 között Nyíradony polgármestere volt. 2004-ben lett a térség parlamenti képviselője. Államtitkári kinevezése miatt távozott a polgármesteri székből tíz éve, de azóta sem történhet semmilyen jelentős fejlesztés a városban a tudomása nélkül.

Valódi Hírek