Aggasztó hír érkezett a súlyos betegséggel küzdő Katalin hercegnéről

Katalin hercegné nemrég a nyilvánosság elé lépett.

Mint már ismert, januári műtétje után rákos sejteket találtak a brit Katalin hercegné szervezetében. A királyi család tagjánál rögtön megkezdték a megelőző kemoterápiás kezelést. Állapotáról május elején férje adott hírt. Vilmos herceg egy jótékonysági rendezvényen vett részt Newcastle-ben, akkor kérdezték meg tőle, hogy van a felesége. A trónörökös közölte, neje és gyermekei is jól vannak.

Kapcsolódó: Megtörte a csendet Vilmos herceg: Elárulta, hogy van a súlyos betegséggel küzdő Katalin hercegné (+videó)

A hercegné az elmúlt időszakban kétszer is a nyilvánosság elé lépett, ez pedig megnyugvással tölthette el a rajongókat. Saját bevallása szerint Katalinnak vannak jobb és rosszabb napjai is, ám úgy tűnt, minden rendben van – írta a kiskegyed.hu.

Az olasz Gente elnevezésű lap azonban úgy értesült,

a napokban egy olasz sebészcsapatot reptettek sürgősen Londonba.

Mint kifejtették, a hercegné orvosai a pápa orvosaival konzultálnak. Mellesleg kiderült, hogy a londoni magánklinikán, ahol Katalint korábban műtötték, szintén jelen voltak Őszentsége orvosai a beavatkozás során. A sebészcsapat olykor elhagyja a római kórházat, amennyiben egy kiemelten fontos személy egészsége, egy sürgős beavatkozás azt megkívánja.

A Kensington-palota nemrég azt közölte, hogy Katalin hercegné nem csatlakozik a férjéhez egy jótékonysági pólómeccsen, mivel továbbra is kemoterápián vesz részt.

Az uralkodó is súlyos betegséggel küzd

Februárban az egész világot sokkalta a hír, miszerint III. Károly rákbetegséggel küzd. Bár a családi viszályok a Buckingham-palotát sem kímélik, Harry herceg rögtön repülőre ült, hogy meglátogassa édesapját.

Az információk szerint III. Károly egy régi barátjától, a Vatopedi Szent és Nagy Kolostor szerzetesétől, Efraim atyától kért spirituális segítséget, miután diagnosztizálták nála a súlyos betegséget.

A király végül április elején lépett a nyilvánosság elé feleségével, Kamillával. A uralkodópár a windsori királyi rezidencia Szent György-kápolnájában tartott húsvéti istentiszteleten vett részt. Az ünnepi szertartást követően személyesen köszöntötték az üdvözlésükre összegyűlt tömeget, hosszasan beszélgettek az jelenlévőkkel.

Kapcsolódó:

Meglepő tervei vannak a trónörökös Vilmos hercegnek: Felforgatná az állóvizet III. Károly fia

Valódi Hírek