Befürödtek Orbánék: Az utolsó helyet sikerült megkaparintania a jelöltjüknek

Kosarat kapott az Orbán nevéhez kötődő Patrióták Európáért háznagyjelöltje.

Orbán Viktor embere, a fideszes Szekeres Pál utolsó helyen végzett az Európai Parlamentben (EP) a kvesztorok megválasztásán – írta meg a telex.hu.

Kosarat kapott az Orbán nevéhez kötődő Patrióták Európáért háznagyjelöltje

Szerdán megválasztották az Európai Parlamentben az adminisztratív feladatokért felelős kvesztorokat. Az EP vezető tisztségei egyikének számító posztért

a Patrióták Európáért Orbán Viktor emberét, a fideszes Szekeres Pált indította.

A titkos választáson a képviselőknek a fennmaradt helyeknél legalább eggyel több jelölt nevét kellett leadniuk. A kvesztorokat a leadott voksok abszolút többségével választották meg több körben.

A 720-ból együtt 401 képviselőt adó néppártiak, szocialisták és liberálisok gyakorlatilag eloszthatták volna a posztokat egymás között. Ám a testület eljárási szabályzata szerint a vezető tisztségeknél „tekintettel kell lenni a politikai nézetek méltányos képviseletére”.

Az első körben a 6 jelölt közül 4-en kaptak többséget. Így már csak egyetlen helyre lehetett egy jelöltet bejuttatni:

Szekeres Pál 174 szavazattal utolsó lett.

A második körben így már csak 2-en versenyeztek, ám

Szekeres ebből a körből is kiesett 130 szavazattal.

Orbánék frakciójánál kisebb pártcsaládból érkezett a befutó

Végül egy, a Patrióták Európáért frakciójánál kisebb pártcsalád jelöltje lett az 5. befutó.

Kosma Złotowski mindössze 14 szavazattal, de többet kapott,

mint amennyire szükség volt az utolsó pozíció elnyeréséhez.

Valódi Hírek