Hajnalban tett rendkívüli bejelentéseket Orbán: Kiderült, mi a kormányfő terve Putyinnal (+videó)

Orbán közölte: Magyarország súlytalan szereplő a világpolitikában.

Péntek van, ezért a miniszterelnök ismét szükségét érezte, hogy beszéljen a Kossuth Rádióban. Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli interjújának keretében több fontos bejelentést is tett.

Az ukrajnai látogatásról

„Óvatosnak kell lenni, amikor erről beszélünk. Nehéz felmérni egy ilyen találkozó hatását.

Magyarországnak tudnia kell a helyét meg a súlyát.

Ma nincs párbeszéd, márpedig enélkül nehéz elmozdulni a béke irányába”

– tisztázta le Orbán, hogy hol is Magyarország helye.

Úgy gondolja: Európának a béke, az „emberiesség” iránytűjét kell a kezében tartania. Hangoztatta, ő nem az EU nevében tárgyal,

csak kérdéseket tesz fel.

„Ha csak ülünk Brüsszelben, akkor nem tudunk közelebb kerülni a békéhez”

– panaszolta az állami rádióban Orbán.

„Mindenki attól fél, hogy amikor tűzszünetet köt, akkor a másik fogja kihasználni”

– mondta.

Megye-e Putyinhoz Orbán?

Megírtuk, hogy nem sokkal azután, hogy Orbán hazatért Kijevből, ahol az ukrán elnökkel folytatott megbeszélést, Moszkvába siet, hogy Vlagyimir Putyin orosz diktátorral is találkozzon. Ezzel kapcsolatban a kormányfő ködösen fogalmazott az állami rádióban.

„A következő lépés, a következő lépés. Akkor kell beszélni erről, amikor ez megtörtént”

– mondta titokzatosan az „utcai harcos”.

Még emberekkel is találkozott

Azt mondta Orbán, az elmúlt napokban volt több európai városban is és beszélt „emberekkel” (?). Ő azt látja – tárta fel –, hogy van egy morális nyomás rajtuk.

„Az emberek úgy gondolják, hogy Európának többet kellene tennie, hogy a feszültség enyhüljön. Túl sokat várunk Amerikára. Amit még tapasztaltam, hogy aggódnak az emberek a háború gazdasági hatásai miatt”

– mondta.

Az új „patrióták” nevű pártcsaládjának megalapításáról elmondta: hétfőn lesz alakuló ülés.

„Itt lesznek olyan pártok is, akik még nem jelentették be a csatlakozást”

– mesélte a miniszterelnök.

Orbán sajnáltatta magát az állami rádióban

„Nincs olyan miniszterelnök ma Európában, aki nem cserélne boldogan velem”

– panaszkodott a miniszterelnök a választási eredményekkel kapcsolatban. Úgy látja, Németországban is van egy nehéz helyzet, Franciaországban pedig feloszlatták a parlamentet.

„Nem volt még példa arra, hogy francia választáson a jobboldal át tudja törni a kordont és megnyerje a választást.

Itt egy olyan változás lesz, ami azonnal hatást gyakorol majd egész Európára”

– jósolta.

Kapcsolódó: Megbukhat a miniszterelnök nagy terve: Lenyelik keresztbe Orbánt a franciák az EP-ben

Már kereskedelmi háború veszélye is fenyeget Orbán szerint

Orbán Viktor elmondta:

„kereskedelmi háború réme fenyeget”.

„Abszurd helyzetek vannak”

– tette hozzá még.

„Állítólag a bizottság ezen döntése azért jó, mert védi az európai autógyártok érdekét. De közben ők kézzel-lábbal tiltakoznak ez ellen. Nekem is elmondták, hogy ez nekik rossz”

– mondta a büntetővámokkal kapcsolatban Orbán.

Orbán úgy véli, a keletiek tesznek majd erre egy válaszlépést, és ebből lehet egy kereskedelmi háború – szerinte. A miniszterelnök ezután hálát adott, hogy mennyien robotolnak Magyarországon.

Kapcsolódó: Nemrég jött a nagy hír: Elgáncsolják Orbán szerelemprojektjeit, ez mindent megváltoztat

Mi a tűrhetetlen Orbán szerint?

„Szerdán volt kormányülésünk. Amit ott látunk, az a tűrhetetlen kategória. Itt az emberség minimuma is hiányzik. Sokan erre készülnek egész évben. A legtöbb ember komoly erőfeszítéssel hozza ezt össze. Semmilyen emberséget nem mutatnak a reptéren. Nem mondják meg, hogy mi a helyzet. Ennek nem szabadna megtörténnie. A repülőteret most vesszük át, abban bízom, hogy amikor megtörténik az átvétel, akkor ez javulni fog”

– kelt ki magából Orbán.

Kapcsolódó: Áll a bál a Ferihegyen: 140 ember egy napja várja gépe indulását, rendőröket hívtak a dühös tömegre

Intézkedni fognak, de csak akkor, „ha a szép szó nem segít”

Orbán a benzinárakkal kapcsolatban is kifejtette álláspontját. „Ha a szép szó nem segít, akkor intézkedni fogunk” – szögezte le.

„A miniszterelnök ne fenyegetőzzön”

– mondta Orbán, ugyanakkor jelezte, szerinte vannak kivételek, és ha egyszer kötnek egy megállapodást, akkor azt be kell tartani – fenyegetőzött mégis.

„Ezért én világossá akarom tenni. Szóval kérjük,

de nem mondjuk el kétszer. Ha a szép szó nem segít, akkor intézkedni fogunk”

– mondta.

Kapcsolódó: Megfújta a vészsípot a kormány: Nagy Márton kétségbeesett kapkodásba kezdett a kilövő árak láttán

A turizmusról és a könnyű pénzről is beszélt Orbán

„A turizmus azért fontos,

mert az a legjobb pénz. Idejön valaki, idehozza a pénzét, és itt hagyja. És százezrek élnek meg ebből”

– jelentette ki a kormányfő.

Az otthonfelújítási programról elmondta: 20-30 ezer közé teszi azokat a családokat, akik ebbe be tudnak kapcsolódni.

Orbán vélekedése szerint továbbra is „harcolnak a háborús inflációval szemben” és próbálnak a munkaadókkal jó megállapodásokat kötni.

Orbán úgy látja,

a magyarok itthon már meg tudnak valamit engedni maguknak.

Ezen állítását pedig azzal támasztotta alá, hogy a szálláshelyeket 60 százalékban magyarok foglalják le.

Videó:

(Orbán Viktor/Facebook)

Valódi Hírek