Áll a bál a Ferihegyen: 140 ember egy napja várja gépe indulását, rendőröket hívtak a dühös tömegre

Az utasok között gyerekek, idősek és betegek is vannak.

Péntek délelőtt 11:35-kor kellett volna elindulnia a Sun Express Antalyába tartó járatának Ferihegyről, azonban előbb fokozatosan éjjel 2-re, majd reggel 8-ra tolták ki az indulást. Úgy tűnik,

jelenleg a 140 utas még mindig a tranzitban várakozik

– közölte az rtl.hu.

Az információk szerint az utazást szervező cég műszaki hibával indokolja a csúszást.

A 140 utas élelem és ital nélkül várakozott, később chipset, vizet és croissant-t kaptak. 19:30-kor vouchert osztottak ki, amelyet

csak egy helyen lehetett felhasználni, de az is bezárt este 9-kor.

Úgy tudni, több gyermek és idősek is vannak az utasok között, illetve olyan betegek is, akiknek a gyógyszerei a poggyászban maradtak. A felháborodott tömeg miatt rendőröket hívtak a helyszínre. A nemzetközi protokoll miatt

a határellenőrök nem engedhetik ki az utasokat a váróból,

amíg a járatot hivatalosan nem törlődik, így patthelyzet alakult ki – írták.

Keresték a Budapest Airport kommunikációs osztályát, hogy miként próbáltak segíteni a lassan egy napja várakozó utasoknak. Amint reagálnak, közölni fogjuk válaszukat.

Frissítés:

Az Utazómajom Facebook-oldalán szombat reggel 9 órakor közölték:

19 óra várakozás után, magyar idő szerint reggel 6 órakor végül sikerült elindulni Antalya irányába,

8:53-kor sikeresen landoltak, igaz, a landolás előtt egy órát köröztek a török üdülőváros reptere fölött – tudatták.

(Utazómajom/Facebook)

Valódi Hírek