Egetrengető bejelentést tett vasárnap Orbán: Új korszak kezdődik a kormányfő szerint

Orbán Viktor bejelentette egy új korszak eljövetelét.

„Új korszak kezdődik”

– jelentette ki Orbán Viktor vasárnap Bécsben, ahol új európai politikai együttműködést jelentettek be Herbert Kickllel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével, valamint Andrej Babiš korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével.

Orbán a Bécsben tartott sajtótájékoztatón azt mondta: 1989-ben elkezdődött az európai politikának egy korszaka, amikor leomlott a berlini fal, és ez a korszak a mostani európai parlamenti döntéssel lezárult.

Orbán Viktor körömszakadtáig ragaszkodik a téveszméihez

A kormányfő úgy fogalmazott: az új korszak első, döntő jelentőségű pillanata az új európai politikai frakció létrejötte,

„amely meg fogja változtatni az európai politikát” (?).

Ma egy olyan politikai formációt hoznak létre, amely „hasítani fog” és nagyon gyorsan az európai jobboldal legerősebb tömörülése, legnagyobb frakciója lesz – magyarázta Orbán Viktor, akinek a közelmúltban valamennyi jóslata kudarcba torkollt.

A magyar kormányfő arra számít, hogy ez napokon belül be fog következni, és utána – jelentette ki –

a „határ a csillagos ég”.

Hangoztatta: az európai helyzet világos, az európai politikát meg kell változtatni, Európában változás kell.

Az EP-választásról

Azt is mondta: az Európai Unió 27 tagállamából 20-ban olyan pártok nyertek az európai parlamenti választáson, amelyek változást ígértek a polgároknak.

Elmondta, az elmúlt hetekben Brüsszelben „világosan” azt látta, hogy a brüsszeli elit ellenáll ennek a döntésnek, nem fogadják el azt. Nem akarnak változást, status quót akarnak fenntartani. Ez elfogadhatatlan, ezért jön létre a közös frakció és platform, hogy a változást a brüsszeli elit akarata ellenére is megcsinálják – hajtogatta.

Kitért rá Orbán, hogy elfogadták a „Patrióták kiáltványát”, amely összefoglalja azokat az „eszméket” és célokat, amelyek köré a „munkát” szervezik.

Válságban van Európa gazdasága a magyar miniszterelnök szerint

Úgy értékelt: az európai gazdaság „válságban van, a súlya csökken, a terrorveszély és a migráció állandósult”.

„A szomszédunkban van egy háború, aminek a kitörését nem tudták megakadályozni, a kitörése után pedig nem tudták elszigetelni.

A háborús eszkaláció árnyékában élünk”

– riogatott, hozzátéve: az európai emberek három dolgot akarnak (mert ő tudja), békét, rendet és fejlődést. Szerinte amit a mostani brüsszeli elittől kapnak, az a háború, a migráció és a stagnálás – vázolta fel.

„A külső rossz körülmények mellett ehhez a válsághoz a mostani brüsszeli elit hibás, rossz politikai döntései is hozzájárultak”

– ismételte el hazugságait.

A kormányfő összegzése szerint „versenyképtelenné tették az európai gazdaságot, kereskedelmi háború szélén állunk a legfontosabb potenciális kereskedelmi partnereinkkel és elrontották a zöld átállást”.

„Ami most van Brüsszelben az nem zöld politika, hanem méregzöld”

– humorizált a miniszterelnök.

„Ez a zöld politika megmérgez és nem meggyógyít bennünket”

– fűzte hozzá a környezetpusztító kínai akkumulátorgyárakkal a saját országát teleépítő szuverén miniszterelnök.

Hozzátette: ma több kőszenet használnak Európában, mint a zöld változás előtt és az árak sokkal magasabbak, mint korábban, ami tönkre teszi a gazdaságot – fejtegette Orbán, akinek kormányzása Európa legmagasabb inflációját idézte elő Magyarországon.

Orbán úgy hiszi: a változás Európában megkezdődött, hiszen több európai kormánynak is le kellett mondania az európai parlamenti választások miatt. Ezt bizonyítékként értékelte arra, hogy a demokrácia csak nemzeti viszonyok között lehetséges.

„A nemzeti kormányoknak tudomásul kellett venniük az európai emberek döntését és lemondtak, de a brüsszeli elit ellenáll, mert

Brüsszel nem demokratikus konstrukció.

Ebben a helyzetben az a kötelességük, hogy érvényt szerezzenek a választópolgárok akaratának. A legerősebb osztrák párt, a legerősebb cseh párt és a legerősebb magyar párt vállalják a felelősséget, hogy elindítják ezt az új platformot és frakciót”

– tudatta a kormányfő.

Orbán Viktor és az eszmék

Azt mondta, a politikában Magyarországon néhány dolgot másképp csinálnak, mint Brüsszelben szokták.

Fontos eszmék okozzák azt, hogy Magyarország ma egy »island of difference«,

a különbözőség szigete »a nagy európai liberális tengerben«”

– mondta.

Kapcsolódó: Baj van a kínai megállapodásokkal: Fogalma sincs Orbán Viktornak, hogy mit írattak alá vele a kommunisták

Orbán végezetül azt mondta: Andrej Babištól tanulta meg, hogy az „eszmék” önmagukban nem állnak meg a lábukon, az eszméket kormányzati sikerrel kell kombinálni. Andrej Babiš Európa legjobb pénzügyminisztere volt, az áfa rendszerében „kisebbfajta pénzügyi csodát” csinált és miniszterelnöksége fényes siker volt Csehországban – magyarázta.

„A patrióta hordozórakéta elstartolt! Bécsben új jobboldali szövetséget alapítottunk”

tudatta Facebook-oldalán vasárnap Orbán.

Megjegyezzük, elképzelhető, hogy Orbánék hordozórakétája kisvártatva bekrepál,

ugyanis 7 országból 23 EP-képviselőre lett volna szükség a frakció megalapításához.

Mint ismert, a héten a szlovének, a szlovákok és a lengyelek is kihátráltak Orbán mögül – az olaszokról nem is szólva – így hárman maradtak a „patrióták”. Tehát továbbra is erősen kérdéses, hogy létrejön-e Orbánék frakciója.

Kapcsolódó:

Orbánnak sürgős dolga akadt: Vasárnap elhagyja az országot a miniszterelnök

Mi a baj? Hisztizni kezdett Orbán, amiért elbántak a Fidesszel az EU-ban

Váratlan fordulat: Nagy bajba került Orbán az EU-ban, a lengyelek is kikosarazták a magyar kormányfőt

Mi történt? Kínos magyarázkodásba kezdett Orbán, miután elfogyott körülötte a levegő az EU-ban (+videó)

Valódi Hírek