Orbán Viktor bepörgött: Olyan furcsa magyarázkodásba kezdett, hogy még ő maga is megdöbbent

Orbán Viktor Giorgia Meloni olasz kormányfővel egyeztetett Rómában.

Európai versenyképességi paktum megkötését szorgalmazta Orbán Viktor hétfőn Rómában, miután tárgyalt Giorgia Meloni olasz kormányfővel.

Orbán a két kormányfő közös sajtótájékoztatóján a magyar soros EU-elnökséggel kapcsolatban közölte, Magyarország le akar tenni az asztalra egy nagy tervet, az európai versenyképességi paktumot, mert meggyőződése szerint Európa legnagyobb problémája jelen pillanatban a versenyképesség hanyatlása. Meglátása szerint ha nem kötnek európai versenyképességi paktumot, akkor munkahelyek százezreit veszítik el a következő évtizedben.

Az olaszoknak és a magyaroknak is az az érdekük, hogy az európai gazdaság sikeres és versenyképes legyen – mondta Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök közös érdeknek nevezte azt is, hogy Európa ne szigetelje el magát az Európán kívüli gazdasági partnerektől. Legyen erős az európai ipar, a zöld átmenet pedig ne az európai ipar ellenében, hanem azzal együttműködve valósuljon meg – sorolta.

Kapcsolódó: Megszólalt Kocsis Máté, miután az olasz miniszterelnök ország-világ előtt megszégyenítette Orbánt

Gáz lesz

A magyar miniszterelnök azt is közölte, az olasz–magyar együttműködés mind a gazdaságban, mind a védelempolitikában jelentős, és ezt ki akarják terjeszteni az energetikára is. Bejelentette,

lesz szlovén gázvezetékszakasz,

így Olaszország és Magyarország összeköttetése megvalósul. Az olasz LNG-terminálok Magyarország számára jelentős diverzifikációs forrást jelentenek a keleti ellátáshoz képest – fejtette ki. A politikus emlékeztetett, hogy Olaszország és Magyarország vezetékkel való összekötéséhez eddig Szlovénia nem járult hozzá.

Megy a biznisz a két ország között

Az olasz–magyar gazdasági kapcsolatokról szólva elmondta, hogy Magyarország ötödik legjelentősebb kereskedelmi partnere Olaszország. A két ország közötti forgalom 10 év alatt megduplázódott, az export pedig tavaly rekordot döntött. Háláját fejezte ki azért, hogy

600 olasz cég működik Magyarországon,

amelyek 20 ezer embernek adnak munkát – jegyezte meg.

Ukrajnában zajlik Orbánék egyik projektje

A magyar miniszterelnök két nagy olasz–magyar fejlesztésről számolt be. Az egyik a trieszti kikötő fejlesztése, a másik pedig

Ukrajnában egy közös logisztikai projekt.

Erősnek nevezte a két ország közötti védelmi együttműködést is, hozzátéve, hogy a Magyarországon állomásozó katonai erők közül az olaszok vannak a legtöbben. 256 olasz katona része a NATO Magyarországra települt, előretolt zászlóaljcsoportjának. Mint mondta, az olasz és a magyar katonák együtt dolgoznak a Balkánon is.

A Balkánról is szót ejtett, ha már a mediterrán térségbe utazott

A Nyugat-Balkán EU-integrációjával kapcsolatban szégyellnivalónak és elfogadhatatlannak nevezte, hogy ezek az országok több mint 15 éve várják, hogy tagok legyenek. Mondjunk igent vagy nemet, de ezt ne csináljuk – fogalmazott Orbán, aki jól ismeri azt az érzést, amikor valaki egyedüliként mond nemet egy közösség akaratára. Elvégre a magyar miniszterelnök vétóiról is ismert.

Orbán Viktor az illegális bevándorlásról szólva támogatásáról biztosította az olasz kormányfő javaslatát egy átfogó európai Afrika-fejlesztési stratégiáról. Arra hivatkozott, számításaik szerint a következő 20 évben Afrika lakossága 750 millióval fog nőni, azaz kétszer akkora népességnövekedés lesz, mint a teljes Európai Unió népessége.

Értékelése szerint ebben a helyzetben két lehetőség van. Vagy lesz egy európai Afrika-fejlesztési terv, amivel

otthon tarthatják” az afrikaiakat,

vagy lesz egy „olyan tömeges migráció„, amellyel szemben nem tudják majd megvédeni magukat.

Brüsszelről sem feledkezett meg Rómában járva

Orbán Viktor a brüsszeli pozíciók szétosztásával kapcsolatban helytelenítette, hogy pártpolitikai alapra helyezzék (sic!) az EU intézményeit. Jelezte,

nem tudja támogatni a pozíciók elosztásáról szóló „pártmegállapodást”.

Kijelentette, ő mint a leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnök az EU-ban, látta, „mikor mi romlott el„, és értékelése szerint az „európai bajok gyökere”, hogy az 2014-es EP-választás után az Európai Bizottság akkori elnöke az addig politikasemleges bizottságot politikai testületté akarta alakítani. Megjegyezzük, ezt az az Orbán Viktor mondta, aki saját embereit idehaza igyekszik rendre magas pozíciókba emelni, vagy legalábbis minden fontos intézménybe beültetni.

Ez a folyamat azóta halad előre és okoz egyre több bajt – fűzte hozzá a kormányfő gondolatmenetéhez.

Úgy vélte, ami most készülődik, hogy három párt, „mintegy koalíciót alkotva” szétosztja a legfontosabb európai tisztségeket, az a korábbi „bevonás filozófiájának” az ellenkezője, és pártpolitikai alapra helyezi az EU intézményeit. Ennek következménye, hogy lesz többség és kisebbség, lesz kormány és ellenzék – mondta Orbán Viktor, aki szerint azonban az EU „nem erre van kitalálva„, hanem a bevonódásra.

Különös szavak ezek Orbán Viktortól, hiszen köztudott, hogy amikor a közösség a-t mond, ő b-t. Vétói miatt már több uniós politikus is jelezte, hogy szívesen megmutatná a magyar miniszterelnöknek a kifelé vezető ajtót. Orbán mindenesetre most kissé sértődöttnek tűnik, ennek oka lehet, hogy a „játékban” ő most vesztésre áll.

Kapcsolódó: Itt a vége: Kizárták Magyarországot az EU döntéseiből

Mindenkit be kell vonni, nem szabad megengedni, hogy bármelyik ország úgy érezze az unióban, hogy kisebbségben, ellenzékben van, ez filozófiailag és stratégiailag is rossz ösvény, amelyen nem lenne szabad haladnia az uniónak – fűzte hozzá mondandójához a kormányfő, akinek korábbi megnyilvánulásai nem erre a filozófiára utaltak.

Kapcsolódó: Most tört ki a botrány: Orbán Viktor durván megfenyegette a kritikus magyarokat március 15-én (+videó)

Mint arról lapunk is beszámolt, Orbán felháborodásának adott hangot a közösségi oldalán az EU-s munkavacsorát követően. Szerinte ugyanis a közösség politikusai már el is osztották egymás között az EU vezető pozícióit.

Reakciója azért is különös, mert Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, valamint az EU több politikusa is arról nyilatkozott, hogy nem sikerült megállapodni a találkozón az uniós intézmények – az Európai Tanács, az Európai Bizottság – vezetőinek és a külügyi és biztonságpolitikai főképviselőnek a személyéről.

Mi az, amiről nem beszéltek Orbán Viktor elmondása szerint?

Orbán Viktor arra is kitért, hogy az olasz kormányfővel – aki az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali kormánypárt elnökeként az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) európai parlamenti frakcióját is vezeti – nem beszéltek pártügyekről, ezeket múlt hétfőn Brüsszelben lezárták.

A Fidesz elnöke világossá tette, hogy egy „magyarellenes” román párttal nem lesznek egy pártszövetségben. Eleve nincs miről tárgyalni, mi egy ilyen frakcióba nem tudunk beülni – közölte.

Ugyanakkor jelezte, múlt hétfőn abban is egyetértettek Giorgia Melonival, hogy ettől még mindannyian elkötelezettek az európai jobboldali pártok közötti együttműködés előrehaladásában, akkor is, ha nem ülnek egy frakcióban.

Mint már ismert, nemet mondott Orbán csatlakozási kérelmére Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke, az ECR nevű szélsőjobboldali európai pártcsalád vezetője. Így pedig bekövetkezett az, amire Orbánék egyáltalán nem számítottak. A magyar miniszterelnök és pártja, a Fidesz továbbra is hátország nélkül maradhat az Európai Néppártból való kilépése után.

A jobboldali finn párt (a Finnek Pártja) EP-képviselője, Sebastian Tynkkynen örömhírként tálalta, hogy a Fidesz nem csatlakozik az Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsaládjához.

(MTI/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

Vége a játéknak: Bevitték Orbánnak a kegyelemdöfést, minden ajtó bezárult a kormányfő előtt

Lehullt a lepel: Elképesztő hazugságot próbáltak meg eltitkolni Orbánék

Valódi Hírek