Baj van? Kétségbeesett magyarázkodásba kezdett a NAV a Gattyán-ügy kirobbanása után

A NAV kapálózni kezdett a Gattyán-ügy kirobbanását követően.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) magyarázkodni kezdett hétfőn, miután nagyon súlyos vádak hangzottak el a Partizán videójában Gattyán György milliárdos adócsalásáról.

Ismert politikusok neve került elő a Gattyán-ügy kapcsán, a NAV magyarázkodik

Megírtuk, hogy Gattyán György vállalkozó és pártalapító

19,4 milliárd forintos adócsalási ügyét 2021-ben a magyar politika legfelsőbb szintjén sikálták el.

Tiszolczi Lajos pénzügyi nyomozó – aki hosszú évekig dolgozott a NAV-nál, illetve annak jogelődjénél, az APEH-nél – több súlyos állítást is tett. A műsor középpontjában az er0tikus oldalakból meggazdagodó Gattyán és birodalma elleni NAV-nyomozás állt.

Tiszolczi szerint bár több éves nyomozás zajlott a Gattyán-ügyben, azt mégis megszüntették.

Állítása szerint ennek oka az volt, hogy a legmagasabb körökből tűntek fel emberek, akik végül eltussolták az adócsalási ügyet.

A NAV expressz gyorsasággal válaszolt a megkeresésre

A NAV-ot végül a 24.hu kereste meg az ügyben: a megkeresésre hihetetlenül gyorsan reagált is a hatóság.

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eljárásaiban mindenkor a hatályos jogszabályok szerint jár el. Minden ettől eltérő állítást a leghatározottabban visszautasít. A Partizán Youtube-csatornáján ma megjelent videóban idézett ügyben a NAV minden jogi eszközt kihasznált, azonban

a hazai és nemzetközi jogi fórumokon az alperesnek kedvező döntés született”

– írták. Majd hozzátették, hogy

„minden olyan állítással szemben, amely alkalmas a NAV-ba vetett közbizalom megingatására,

megtesszük a megfelelő jogi lépéseket”.

Azaz: nagy valószínűség szerint perelni fogják majd a volt alkalmazottjukat, aki kitálalt a Gattyán-ügyről.

Valódi Hírek