Ha kell, kérj fizetési haladékot.
Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV): akinek tartozása van, kérhet részletfizetést – írta meg az MTI.
Van, akit túlfizetés miatt keres meg a NAV
Érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van.
A tartozás ugyanis folyamatosan nő, mivel a rendezetlen összeghez késedelmi pótlék is járul, a túlfizetést pedig az elévülés után már nem lehet visszaigényelni.
Azok kapják elektronikusan vagy postán adószámla-értesítőjüket, akiknek 2024. december 31-én ezer forintnál több túlfizetésük volt. Vagy tartozásuk meghaladta az ötezer forintot, és 2025-ben a havonként felszámított fizetendő késedelmi pótlék összege még nem érte el az ötezer forintot.
Ezúttal több mint 1,9 millióan számíthatnak a NAV levelére, két ütemben.
Július elejéig mintegy 266 ezer gazdálkodó, majd július eleje és szeptember közepe között hozzávetőleg 1,7 millió magánszemély és egyéni vállalkozó – olvasható az adóhivatal közleményében.
Az értesítő elején található a legfontosabb információ
A 2025-ben havonként felszámított és az ötezer forintot meghaladó nettó késedelmi pótlékkal érintetteknek a NAV speciális támogatást nyújt. Ugyanis nekik – idén áprilistól – évente egyszer,
az ötezer forint elérését követően pótlékértesítőt küld.
A legfontosabb információt az értesítő elején kell keresni: tartozást vagy visszaigényelhető túlfizetést tart-e nyilván a NAV az adózó számláján.
Az ügyfélportált ajánlja a NAV
Mind a tartozás, mind a túlfizetés leggyorsabban a NAV Ügyfélportálon (ÜPO) rendezhető,
külön program telepítése nélkül, akár okoseszközről is. Ehhez csupán az ÜPO-n kell lekérdezni az adószámla adatait, majd a bankkártyás befizetés vagy átutalás egyetlen gombnyomással elindítható, ahogyan a visszautalás is.
Az adószámla aktuális, naprakész állapota bármikor megtekinthető az ÜPO-n vagy a NAV-Mobilalkalmazás Adószámla menüpontjában. Az értesítő adatainak értelmezéséhez a NAV honlapján további segítség található az Adószámla információs oldalon.
Az, aki nem tudja egy összegben megfizetni a tartozást, számos fizetéskönnyítési lehetőség közül választhat, de fontos, hogy azt kérnie kell. Magánszemélyek például az automatikus pótlékmentes részletfizetés mellett – amennyiben a feltételek fennállnak – még
adómérséklést is kérhetnek.
A cégek is kérhetnek részletfizetést, fizetési halasztást, valamint mérséklést a bírság- és vagy pótléktartozásukra.
(Kiemelt képünkön Vágujhelyi Ferenc Látható)