Lesújtó hírt kaptak a kirúgott karinthys pedagógusok: Egészen megdöbbentő a bíróság döntése

Elutasították a kirúgott karinthys pedagógusok keresetét.

Elutasította a kirúgott karinthys pedagógusok keresetét a Fővárosi Törvényszék pénteken. Mint ismert, 6 szakemberről van szó, akiket azért bocsátottak el, mert 5 napon keresztül részt vettek egy polgári engedetlenségi akcióban, azaz demonstráltak. Az érintetteket Sziklai Tamás, a TASZ ügyvédje képviseli – részletezte a Telex.

Mint írták, a pedagógusoknak perköltséget kell fizetniük. Az ítélet ugyanakkor nem jogerős, az érintetteknek 15 napjuk maradt fellebbezni.

„Egy hosszú és kemény tárgyalássorozat végén vagyunk, ez az ítélet a rendelkező részét tekintve fekete-fehér, de ez nem jelenti azt, hogy a valóság és a mögötte álló események is ilyen fekete-fehérek lennének”

– fogalmazott az illetékes bíró, aki szerint a pedagógusok súlyos jogsértést követtek el, így számolniuk kell a következményekkel. Megjegyezte, nem bizonyítható, hogy a tankerület vezetője a véleménynyilvánítás miatt rúgta ki a szakembereket.

Sziklai Tamás még az ítélethirdetés előtt közölte, szeretnék hangsúlyozni, hogy a tankerület vezetője a diákok jogainak sérelmére hivatkozott az elbocsátáskor. Véleményük szerint ez nem igaz, valójában a tanulók tanuláshoz való joga a kirúgásokkal sérült.

Mi a helyzet a Kölcsey Ferenc Gimnázium pedagógusaival?

Május elején sem született ítélet a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumán a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott pedagógusok ügyében – az érintettek közösen indítottak pert.

Az ügy még 2023 áprilisában került a bíróság elé, az elmúlt hónapokban a fontos tanúvallomásokat vették fel. Az előző tárgyalásra beidézték az iskola igazgatóját és igazgatóhelyettesét. Fazekas Csaba igazgató szerint amikor a tankerület vezetője átadta neki a figyelmeztető leveleket, azt állította, hogy felsőbb instrukciók alapján cselekszik. A tankerület jogi képviselője szerint azonban ez nem hangzott el.

Fazekas úgy látja, hogy a pedagógusok polgári engedetlensége szimbolikus volt. Valójában sokan akkor is dolgoztak, amikor papíron nem vették fel a munkát. Az igazgató szerint súlyosabban sértette a diákok tanuláshoz való jogát a pedagógusok kirúgása, mint az, hogy tiltakozásképpen nem tartottak meg egy-egy órát.

Minderről >>ITT<< írtunk részletesen.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Kapcsolódó:

Most érkezett: Hatalmas elismerésben részesülnek a Belügyminisztérium által kirúgott karinthys tanárok

EXKLUZÍV: Megszólalt egy kirúgott karinthys tanár: „Zokogó diákokat kellett otthagynom az aula közepén”

Valódi Hírek