Nem kürtölték világgá: Rengeteg masszívan fideszes kisvárosban páholták el Orbán jelöltjeit

Itt vannak a példák a legnagyobb fideszes bukásokra.

Mint írtuk, Orbán Viktorék a külvilág előtt örömtáncot járnak vasárnap óta, arról azonban nem ejtenek szót, hogy a Fidesz támogatottsága minden településtípusban bezuhant az 5 évvel ezelőtti eredményekhez képest.

„Mindig, minden versenyen nem lehet világcsúcsot úszni, néha be kell érni az Európa-rekorddal is. Ezen a versenyen mi azt állítottunk fel, mert Európában senki – leszámítva persze a szokásos máltai munkáspárti kiemelkedő eredményt – nem kapott megközelítőleg sem olyan támogatást, mint mi

Ma a kontinensen bármelyik párt, amelyik indult ezen a választáson, szívesen cserélne velünk.

Miért lennék elégedetlen?”

– dicsekedett a jobbközép Európai Néppártban (EPP) is közutálatnak örvendő Orbán.

Kapcsolódó: Most ez komoly? Orbán örömtáncot lejt a rekordgyenge EP-választási eredménye után

Mi történt vasárnap?

Győrben és Debrecenben a 12 százalékpontot is meghaladta a kormányzó párt visszaesése az EP-választáson. Nem történt ez másképp a kisebb településeken. A Telex cikke szerint minden településtípusban visszaszorult a Fidesz 2019-hez képest.

Mint írták, a fővárosban az 5 évvel korábbi 41,2 százalékos támogatottsághoz mérten most csak 33,1 százalékot tudott produkálni Fidesz–KDNP. A megyei jogú városokban 9,3 százalékpontos volt a visszaesés, csakúgy, mint a 20 ezer vagy annál több főt számláló településeken.

Még az 1000 vagy annál kisebb lélekszámú falvakban is 6,6 százalékpontos zuhanást mértek 2019-hez képest.

Kapcsolódó: Itt vannak a sokkoló számok Orbánék szerepléséről: Nem reklámozzák majd ezt a zuhanást

21 masszívan fideszes kisvárosban vallott kudarcot a Fidesz az önkormányzati választások során

Több mint 20, erősen fideszes kisvárosban veszítette el a polgármesteri széket a kormányzó párt a 24.hu összesítése szerint. Megjegyezték, az érintett települések jelentős része évtizedeken át tartó Fidesz-uralom alól szabadult fel a 2024-es önkormányzati választások során.

A nagyobb lélekszámú, 20 ezer fő körüli városokban is elbukott Orbán Viktor pártja és annak jelöltjei. Keszthelyen a fideszes Manninger Jenő maradt alul a civil dr. Tóth Gergellyel szemben. A kormányzó párt 18 év után bukta el a Balaton partján fekvő várost, ráadásul az újdonsült városvezető kényelmes többségre számíthat a képviselő-testületben, mivel a 8-ból 7 egyéni választókerületben nyert a csapata. A Fidesz a rendszerváltás óta 26 éven keresztül vezette a várost.

Az ország északnyugati csücskében, Mosonmagyaróváron is vereséget szenvedett a Fidesz, Szabó Miklós, a civilek és az ellenzék több pártja által támogatott jelölt a voksok több mint felét bezsebelte vasárnap. A városban legutóbb 22 éve nyert nem fideszes jelölt.

Pápa is kiemelkedik a kormányzó párt által elvesztett települések sorából, ott ugyanis 1990 óta a Fidesz adta a polgármestereket. A városban Grőber Attila nyert, akit összesen 6 ellenzéki párt támogatott a választások során.

Mindemellett többek között Balatonalmádiban, Gárdonyban, Pakson, Sárospatakon, Orosházán, Hajdúböszörményben Törökbálinton és Solymáron is búcsút kellett inteniük a fideszes polgármestereknek a városvezetői címnek.

Kapcsolódó:

Meglepő fordulatokat hoztak a választások a megyei jogú városokban: Miskolcot bukta, de Győrt megnyerte az ellenzék

Ez gyors volt: Agyonverte a forintot a választási eredmény (+ábra)

Valódi Hírek