Eddig soha nem látott fordulat: Nagy bajban van Mészáros Lőrinc, nyomozás indult a cége ellen

Mészáros Lőrinc nagy pácban van Vadai Ágnes feljelentése miatt.

Vadai Ágnes május közepén írásbeli kérdéssel fordult Polt Péterhez. Arról kérdezte a legfőbb ügyészt, hogy „nem lenne-e dolga” a Mészáros Lőrinc cégéhez köthető GSM-R vasúti fejlesztési projekttel.

A DK politikusa kérdésében a Szabad Európa cikkére hivatkozott. Aszerint valótlan tartalmú, legalábbis a kivitelezői szerződésnek nem megfelelő, úgynevezett készre jelentési dokumentumok alapján vehette át az állam 2021 végén a felcsúti milliárdos cégétől a GSM-R vasúti optikai hálózatot több vasúti szakaszon is.

Kapcsolódó: Baj van: Teljesen leállt a munka az ország különböző pontjain, miután Mészáros Lőrinc alvállalkozója nem fizetett a cégeknek

Vadai taglalta az ügy részleteit, kérdésében pedig kitért arra is, hogy az ügyészség bizonyos esetekben tulajdonképpen a füle botját sem mozdítja.

„Meddig fogja még folytatni, nem unja és nem tartja abszurd ellentmondásnak azt a folyamatos v*rlázító, megengedhetetlen és elfogadhatatlan, hanyag és rátarti nagyképűséggel mutatott közömbös, objektíve szakszerűtlen és törvénysértő hozzáállását,

hogy az ügyészség soha semmilyen ehhez hasonló nyilvánvalóan bűncselekmény elkövetését valószínűsítő Fidesz és kormány-közeli cégek jogügyleteit nem hajlandó megalapozottan, törvényesen és szakszerűen kivizsgálni?”

– fogalmazott a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője.

Polt Péter válasza szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának Gazdaságvédelmi Osztálya hűtlen kezelés miatt büntetőeljárást folytat.

A GSM-R vasúti fejlesztésről

Tavaly májusban írtunk arról, hogy elégedetlen a MÁV Mészáros cégének munkájával. Olyannyira, hogy az állami vasúti cég 19 pontba sorolta a műszaki és minőségi kifogásait az R-KORD Kft-vel szemben. Sőt, már a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium is szólt emiatt a vállalkozásnak.

Orbán Viktor cimborájának cége végezte a GSM-R vasúti fejlesztést, ám a munkálatok nem az elvártak szerint sikerültek. A minisztérium levélben kérte a vállalkozót, hogy indítsanak vizsgálatot, és a hiányosságokat pótolják.

Minderről >>ITT<< olvashatsz részletesen.

2023 nyarán érkezett a hír, hogy a Mészáros-féle V-Híd határozatlan időre felfüggesztette a Szeged–Röszke vasútvonal felújítási munkálatait.

Augusztusban arról szóltak az értesülések, hogy az Orbán-kormány által az Európai Unió követelésére gründolt korrupcióellenes szervezet, az Integritás Hatóság látókörébe került a Püspökladány–Biharkeresztes vasútvonal felújítása. Annak Mészáros Lőrinc egyik cége, az R-Kord is a kivitelezője.

A MÁV Szabad Európának küldött közleménye szerint a Szeged–Rendező és Röszke országhatár közötti vasútvonal fejlesztésének és a deltavágány – amelyet például a vasúti szerelvények megfordítására használnak – építési munkálatainak (amelyek idén ősszel kezdődhetnek) 2025 vége a befejezési határideje.

Kapcsolódó:

Kiadták a kilövési engedélyt Mészárosra Orbánék? Ráküldték a felcsúti milliárdosra a bűncselekmények feltárásával foglalkozó hatóságot

Valódi Hírek