Gigantikus bejelentéssel indította a hetet Szijjártó: Kiderült, ki lehet a következő magyar űrhajós

Kapu Tibor a kiválasztott, ő lehet a következő magyar űrhajós.

A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld. A tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz. Ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát – jelentette be Szijjártó Péter hétfőn Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, mielőtt útnak indult az európai uniós külügyi tanács brüsszeli ülésére, hogy Farkas Bertalan 44 évvel ezelőtt vált az első magyar űrhajóssá, most pedig a küszöbön áll a következő magyar küldetés, a kormányzat ugyanis a tudományos és ipari fejlesztések, vívmányok tökéletesítése érdekében nemzeti kutatóűrhajós programot indított.

Kapu Tibor lehet a következő magyar űrhajós

Szijjártó közölte, hogy a magyar űripar a fejlett nemzeti iparágak közé tartozik az elmúlt évtizedes tapasztalatok és hagyományok alapján. A tesztek nagymértékben segíteni fogják a magas hozzáadott értékű, high-tech szektorok, például az egészségtudomány fejlődését. Emlékeztetett arra, hogy 240-en jelentkeztek a küldetésre, akik közül egy rendkívül összetett folyamat során a szakértők végül kiválasztottak 4 jelöltet, akik komoly kiképzésen estek át az űrdinamikától kezdve a könnyű repülőgépes pilótakiképzésen át a különböző fizikai tesztekig és tudományos munkákig.

Kapcsolódó: Hivatalos: Megvan, hány embert érdekelt a magyar űrhajósprogram

„A tegnapi éjszaka folyamán a szakértői bizottság meghozta végleges döntését mindenféle szempontot mérlegelve, és ez úgy szól, hogy Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök lehet a következő magyar kutatóűrhajós, aki eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátor-fejlesztéssel foglalkozott”

– közölte hétfő reggel.

Kapu Tibor

Kapu Tibor

Annak érdekében, hogy a misszió biztosan megvalósuljon, egy tartalékos űrhajós kijelölésére is sor került. Ő a 35 éves villamosmérnök, Cserényi Gyula lesz. Ők fogják végigcsinálni a kiképzés utolsó fázisát – tette hozzá Szijjártó Péter.

Mi vár rájuk?

Mint azt a tárcavezető mondta, nagyon komoly feladatokat kell majd végrehajtaniuk, mind a fizikai, mind a mentális állóképesség szempontjából. A következő magyar űrhajósnak ki kell bírnia például azt a mintegy 48 órás utat is, amelyet egy kapszulában szinte egy helyben kell eltölteni, amíg a Nemzetközi Űrállomást elérik.

Tájékoztatása szerint a kiválasztottak hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), illetve egy szerződés alapján az Axiom Space nevű vállalat fogja biztosítani a kiképzésük utolsó fázisát.

Mindketten ugyanazt a kiképzést fogják végigcsinálni, tehát ha adott esetben valamilyen ok miatt cserére van szükség, akkor sem veszik kárba az eddigi munka”

– tudatta.

A miniszter arra is kitért, hogy a még az utolsó pillanatig versenyben lévő másik 2 jelölt a misszió munkáját majd a földi támogató egység vezető munkatársaként fogja segíteni.

„Gratulálunk a két kiválasztottnak, a repülő, illetve a tartalék űrhajósnak is. És őszintén reméljük, hogy ez a küldetés is legalább annyira sikeres lesz majd, mint a 44 esztendővel ezelőtti. Farkas Bertalan után tehát hamarosan újabb magyar repül az űrbe kutatóűrhajósként”

– mondta Szijjártó Péter.

Még 2022 februárjában jelentette be Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, hogy 4 jelölt közül fogják kiválasztani azt a magyar űrhajóst, aki a HUNOR-program keretében eljuthat a Nemzetközi Űrállomásra.

A több ezer jelentkező közül csak 244 pályázat volt érvényes. Közülük választották ki azt a 8 személyt, akiket a Magyar Honvédség légiereje tesztelt a kecskeméti bázison.

2023 tavaszán érkezett a hír, hogy

  • Kapu Tibor, fejlesztőmérnök,
  • Cserényi Gyula, villamosmérnök,
  • Szakály András, tervezőmérnök,
  • valamint Dr. Schlégl Ádám, ortopédsebész

a szerencsés 4 jelölt, akik között eldől, ki juthat el az űrállomásra.

Szijjártó Texasban

A miniszter még szeptemberben utazott az USA-ba azért, hogy aláírja a szerződést az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) szorosan együttműködő Axiom Space nevű vállalattal. Szijjártó Péter már rögtön a bejelentése elején bakizott.

Minderről >>ITT<< írtunk részletesen.

(MTI/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

Bejelentették: Megvan a 4 magyar űrhajósjelölt – közülük lőhetnek ki valakit Orbánék

Valódi Hírek