Nemzetközi botrány: Orbán EU-s kulcsembere Robert Fico sorsával fenyegette meg a grúz miniszterelnököt

A grúz kormányfő felkavarónak nevezte, hogy valaki a Robert Fico elleni merényletet emlegette előtte. Mint kiderült, Várhelyi Olivérről van szó.

Kitört a botrány: közleményt adott ki a grúz kormányfő

Rendkívüli közleményt adott ki csütörtök délután Irakli Kobahidze grúz kormányfő, aki azt állítja, a külföldi ügynökökre vonatkozó törvényről folytatott beszélgetés során az Európai Bizottság egyik tagja

Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merénylet példájával fenyegette meg (!).

„Még a Nyugat folytatólagos zsarolása közepette is kirívó volt az a fenyegetés, amely egy uniós biztossal folytatott telefonbeszélgetésben hangzott el. A biztos egy sor intézkedést sorolt fel, amelyeket a nyugati partnerek elfogadhatnak az átláthatósági törvény ellen benyújtott elnöki vétó felülbírálása esetére, és közben megjegyezte:

»Látta, mi történt Robert Ficóval, nagyon óvatosnak kell lennie«”

– idézte a közleményben foglaltakat a Népszava.

Várhelyi Olivérről van szó

A grúzok bár nem nevezték meg az érintett uniós biztost, az Európai Bizottság magyar tagja, a bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős

Várhelyi Olivér a nyilvánosság elé állt egy saját közleménnyel.

Várhelyi közleménye szerint a telefonbeszélgetésben úgy érezte, fel kell hívnia a grúz miniszterelnök figyelmét arra, hogy „ne szítsák tovább az amúgy is törékeny helyzetet a törvény elfogadásával, amely további megosztottsághoz és esetlegesen ellenőrizetlen helyzetekhez vezethet a tbiliszi utcákon”.

„Ezzel kapcsolatban a legutóbbi, Szlovákiában történt tragikus esemény példaként és utalásként hangzott el arra vonatkozóan, hogy hová vezethet egy ilyen nagyfokú polarizáció még Európában is”

– fogalmazott Várhelyi Olivér. Az uniós biztos sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy telefonhívása egy részét „nemcsak teljesen kiragadták a szövegkörnyezetből”, hanem – állította – olyan módon mutatták be a nyilvánosságnak, amely „a telefonhívás eredeti céljának teljes félreértelmezését eredményezheti”.

A grúz kormányfő felkavarónak nevezte az esetet

A grúz kormányfő rendkívül felkavarónak nevezte, hogy valaki a Robert Fico elleni merényletet emlegette előtte a hivatalosan a külföldi befolyás átláthatóságáról szóló törvény ügyében. Közöle: előzetes értesülések szerint a szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérletben

„a nyomok egy olyan ország titkosszolgálatához vezetnek, amely különösen közel áll a háború globális pártjához”.

Utóbbival kapcsolatban kiemelte:

„egy rendkívül veszélyes erőről” van szó,

amely mindenre hajlandó, csak hogy zavargásokat robbantson ki Grúziában.

Mint írták, Szalome Zurabisvili elnök május 18-án vétót emelt a harmadik olvasatban is elfogadott törvényjavaslat ellen, amelynek értelmében azoknak a szervezeteknek, amelyek anyagi forrásaik több mint 20 százalékát külföldről kapják, külföldi ügynökként kell regisztráltatniuk magukat.

A tbiliszi kormány szerint a szabályozásra azért van szükség, hogy megállítsák a „káros külföldi szereplőknek” az ország destabilizálására irányuló törekvéseit. A kormánypárt elegendő többséggel rendelkezik ahhoz, hogy felülbírálja az államfői vétót, és ezt a következő napokban várhatóan meg is teszi.

Az ellenzék és nyugati diplomaták a törvény elfogadásával kapcsolatban korábban arra figyelmeztettek, hogy az hátráltatja a 3,7 millió lakosú kaukázusi köztársaság európai uniós integrációját.

Várhelyi Olivér már korábban is kiütötte a biztosítékot az EU-ban

Várhelyi Olivérnek nem ez az első botrányos ügye. Beszámoltunk róla, egy éve esett meg vele, hogy bekapcsolt mikrofonnál lehülyézte az EP-képviselőket. A botrányos incidenst követően úgy reagált, hogy csak „félreértésről van szó”.

Kapcsolódó:

Most érkezett: Kirúgná Orbán emberét az Európai Parlament négy pártja

Nincs vége: Komoly következményei lehetnek Várhelyi trágárkodásának – magyarázatot kell adnia az EP-nek

Végre megszólalt a magyar uniós biztos, miután lehülyézte az EP-képviselőket

Bajban van Orbán embere: Vizsgálat indulhat a magyar uniós biztos ellen

Valódi Hírek