Videóval: Bekapcsolva maradt Orbánék EU-s biztosának mikrofonja, lehülyézte az EP-képviselőket

A DK lemondásra szólította fel a kínos incidens után.

Az Európai Parlament keddi plenáris ülésén szólalt fel Várhelyi Olivér, a beszédét követően azonban elfelejtette kikapcsolni a mikrofonját.

A magyar uniós biztos a beszédét követően lehülyézte az EP-képviselőket – hívta fel a figyelmet Rónai Sándor.

Hány hülye van még?

– kérdezte saját magától Várhelyi, azonban bizonyára nem számított rá, hogy ezt más is hallja.

Rónai a DK nevében

lemondásra szólította fel Várhelyit,

ha pedig nem mond le, akkor Ursula von der Leyent kérik meg rá, hogy bocsássa el pozíciójából. Hozzátette: az európai politikában nem szokás lehülyézni azt, akivel nem értenek egyet.

Rónai elmondta: pártja tájékoztatja az Európai Bizottságot az esetről.

Kikérjük magunknak, hogy bárki így viselkedjen az Európai Parlamentben

– jelentette ki.

Hozzátette: lehet, hogy a fideszesek számára természetes, hogy lehülyézik a velük egyet nem értőket, azonban a pártja ezt elfogadhatatlannak tartja.

Az EP-képviselő elvárja, hogy személyi következményei legyenek az esetnek, mert „nem akarjuk, hogy Európában ezt gondolják minden magyarról” – jelentette ki Rónai.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek