Vidnyánszky Attila nem nyugodhat meg: Friss részleteket közölt az ügyészség a Nemzeti Színházban történt baleset nyomozásáról

Mutatjuk, hol tartanak most.

Már nem gyanúsítottja a Nemzeti Színházban történt baleset ügyében zajló nyomozásnak a színház ügyelője – írta az eljárást felügyelő ügyészség a magyarnemzet.hu kérdésére. A rendőrség tovább folytatja a tavaly novemberben elrendelt nyomozást.

A gyanúsított panasszal élt

A portál akkor kereste meg a Fővárosi Főügyészséget, amikor kiderült, hogy az ügyben gyanúsítottként hallgattak ki egy dolgozót. Arra voltak kíváncsiak, hogy a gyanúsított milyen vallomást tett, illetve, hogy az illető élt-e panasszal a gyanúsítás ellen. Azt a tájékoztatást kapták, hogy

„a gyanúsítottként kihallgatott férfi panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a panaszt, valamint a nyomozás iratait megvizsgálta, és a panasznak helyt adott, ezért a férfi gyanúsítotti jogállása megszűnt.”

Hozzátették, hogy

„a nyomozás adatai alapján az ügyészség szerint egyértelműen megállapítható, hogy a sértettek sérülésének oka az volt, hogy a színházi díszletelem az előadások biztonságos lebonyolítására nem volt alkalmas. Mindazonáltal a személyre szabott – megalapozott – gyanú közlése idő előtti volt.”

Három napja még az ügyelőt gyanúsították

Megírtuk, hogy a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Színház ügyelőjét a tavalyi balesettel kapcsolatban.

A gyanúsítotti kihallgatásnak azért is van jelentősége, mert

amíg a balesetnek nincsen felelőse, addig a színészek sem kaphatnak kártérítést.

Mint ismert, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó hónapokkal ezelőtt súlyos balesetet szenvedtek a Nemzeti Színházban a Rómeó és Júlia előadása közben. A két színészt több millió forintos kártérítés illetné meg, azonban ezt a pénzt nem kapták meg, ezért ügyvédhez fordultak az ügyben.

A balesetben Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó is súlyosan megsérültek, mindkettejüket azonnal meg kellett műteni a baleset miatt.

Forrtak az indulatok a Nemzetiben

A tavaly októberi baleset megrázta a közvéleményt. A történtek után Vidnyánszky Attila lemondott a Nemzeti Színház vezetéséről, ám Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter nem fogadta el a kezdeményezését.

Valódi Hírek