Nagy Mártonék zsarolására engedett a Mol: Súlyos következményei lesznek a döntésnek

Örülhetünk, de meddig? A kisebb benzinkutak fáznak rá a Mol döntésére.

Hétfő délután a Mol töltőállomás-hálózatán literenként tíz forinttal csökkentette az üzemanyagok árát, így csökkenteni kényszerülnek a kisebb benzinkutak is – írta meg a nepszava.hu. Mivel a nagykereskedelmi üzemanyagárak nem változtak hétfőn,

ez a kutak árrésének csökkentését jelenti.

A kormány zsarolásának engedett a Mol, bajban a benzinkutak

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter néhány nappal ezelőtt személyesen adott ultimátumot az üzemanyag-kereskedőknek. Az Orbán-kormány két hetet adott a Magyar Ásványolaj Szövetség tagjainak, hogy

„önkéntesen” a régiós átlag szintjére csökkentsék az üzemanyagárakat.

A miniszter ezek után újból felszólította az üzemanyag-kereskedőket, hogy áraikat igazítsák a minden pénteken megjelenő régiós átlaghoz.

A Mol a portál megkeresésére annyit közölt, hogy árazásról nem nyilatkozik. Gépész László, a kis töltőállomásokat képviselő Független Benzinkutak Szövetsége alelnöke piaci tapasztalataira hivatkozva szintén megerősítette információikat.

Értékelése szerint a 10 forintos árréscsökkentést minden olyan kútnak követnie kell, amelyik nem szeretne ügyfeleket veszteni. A döntés következtében azonban nem az a Mol fog tönkremenni, amely tavaly 568 milliárd forintos nettó profitot ért el, hanem azok a kis, tőkeszegény kutak, amelyek átlagos haszonkulcsa eddig alig 5 forint körüli összegű volt literenként.

Az alelnök hozzátette, hogy a mostani, 10 forintos árréscsökkenéssel tehát

a kis hazai kutak zömének működtetése már veszteségessé válik.

Szerdán tovább csökkennek az árak

Szerdán a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is csökken – írta meg a holtankoljak.hu. 3-3 forinttal kerül majd kevesebbe mindkét üzemanyag beszerzési ára, így a hét közepén az alábbi átlagárakat tapasztalhatjuk a kutakon:

  • 95-ös benzin: 644 forint/liter;
  • gázolaj: 630 forint/liter.
Valódi Hírek