Hazudott a propagandamédia; sajtópert nyert Újbuda polgármestere

László Imre a közösségi oldalán számolt be a történtekről.

László Imre, Újbuda ellenzéki polgármestere sajtópert nyert a Magyar Nemzet ellen. A lap az óvodai ped0filüggyel kapcsolatban hazudott a polgármester részletezése szerint. A történtekkel összefüggésben hangsúlyozta, hogy Újbuda Önkormányzata az első pillanattól kezdve ragaszkodott a transzparens tájékoztatáshoz.

Idéztük László Imre Facebook-bejegyzését

„Sajtópert nyertem a propagandamédia ellen

Nem ez az első, és biztos, hogy nem ez az utolsó ilyen eset, hiszen hatalmas mennyiségű hazugság jelent, jelenik meg bizonyos ügyekben rólam, és az általam vezetett önkormányzatról a kormányközeli médiában

A Magyar Nemzet ezúttal arról hazudott, hogy »mindent elkövettünk, hogy eltussoljuk az óvodai ped0filügyet«, és hogy »segíthettünk« a bűnösnek.

Az igazság ezzel szemben az, hogy a kezdet kezdetétől együttműködtünk a rendőrséggel, azonnali vizsgálatot rendeltem el, amint lehetségessé vált – tehát már nem akadályoztuk a nyomozást –, azonnal értesítettük a szülőket, a lakosokat és a közvéleményt.

Újbuda Önkormányzata és személy szerint én is, az első pillanattól kezdve ragaszkodtam a transzparens tájékoztatáshoz. Tehát szemben a propagandamédia állításaival, nem tusoltunk el semmit, nem a gyanúsítottnak segítettünk, hanem az igazság kiderítésében.

A bíróság a bemutatott bizonyítékok alapján egyetértett azzal, hogy a Magyar Nemzet cikke valótlan állításokat tartalmaz és első fokon helyreigazításra kötelezte a lapot. A bíróság azt is megállapította, hogy minden jogszabályi kötelezettségemnek időben eleget tettem.

Minden erőmmel megvédem Újbuda Önkormányzata becsületét a hazugságokkal szemben!”

(Dr. László Imre / Facebook)

Valódi Hírek