Felrobbant a győri közélet: Nőv€réssel vádolja volt párttársa a fideszes polgármestert

A poligráfos vizsgálat szerint Hajtó Péter igazat mondott Dézsi Csaba András kapcsán.

Bevállalta a hazugságvizsgálót Hajtó Péter. A győri politikus a minap gépre kapcsolva adott vallomást arról, hogy látta Dézsi Csaba Andrást a földön fekvő feleségébe térdelni.

Borkai Zsolt már elhintette az információt

A jachtozós botrányba keveredett egykori fideszes polgármester – aki idén megküzd Dézsivel a településvezetői címért – nemrég elárulta, a jelenleg regnáló Dézsi megütött valakit egy nyilvános rendezvényen.

Borkai szerint az incidens két éve történt, felvétel is készült róla.

Az expolgármester nyilatkozata után mindössze néhány órával később reagált Dézsi. Március 26-án, kedden ugyanis közgyűlést tartottak a győri városházán, ahol az egyik ellenzéki képviselő kérdezte a településvezetőt a felvételről.

Dézsi Csaba András kiakadt

„Borkai Zsolt kampánytevékenysége rágalmazási stádiumba érkezett”

– jelentette ki dühösen a jelenlegi fideszes polgármester.

„Értem én, hogy valaki fölé akar kerekedni a másiknak, de képtelen erre, mert ismeri mindenki, és amivel egyszer lebukott, az sok ezerszer előfordult”

– folytatta.

A jelenlegi városvezető Borkain gúnyolódott, mondván, sokkal többször csalta meg a feleségét, mint amennyiről a közvéleménynek tudomása van.

Később Dézsi bejelentette, már korábban feljelentést tett kényszerítés gyanúja miatt, és reméli, az mihamarabb eredményt hoz.

Kapcsolódó: Teljes erővel egymásnak esett Borkai és fideszes utódja: Rendőrt küldene az orgiába belebukott polgármesterre a veréssel megvádolt Dézsi Csaba

Mint kifejtette, hallott olyan esetről is, amikor mesterséges intelligenciával (sic!) manipuláltak egy felvételt – ezzel előre próbálta védeni magát.

„Ez az ember egy tátongó seb, ezt én bevarrom a győriek segítségével tizenegy hét múlva, de lehet, hogy a rendőrségnek kell őt bevarrni”

– mondta Borkairól.

Dézsiék máshogy emlékeznek az esetre

A városvezető és felesége, Vera még tavaly májusban nyilatkozott a történtekről a Blikknek.

Utóbbi így emlékezett vissza az esetre:

„egy rendezvényen rosszul lettem, a daganatos betegségem okozta szövődmények miatt. Zavart voltam, nem igazán tudtam magamról, ezt pedig a férjem rögtön észrevette (…)

Azonnal a karjába kapott és legalább ötven ember szeme láttára cipelt ki egyedül, minden segítség nélkül a kocsinkhoz. Más talán mentőt hívott volna, de ő orvosként cselekedett, tudta, hogy ki kell mentenie abból a szorult helyzetből.

Mit gondol, más segített neki vagy megkérdezték, mit tehetnek értem? Dehogy! Csupán a városházi sofőr próbálkozott.

Sőt, később hallottam, hogy voltak, akik inkább fotózták és videózták, ahogy a polgármester az ölében cipeli, húzza-vonja a feleségét, s talán még küldözgették is egymásnak”.

Hajtó Péter jelen volt a történtekkor

A győri politikus 2019-ben a Fidesz támogatásával nyert egyéni körzetet, ám tavaly kizárták a frakcióból. Jelenleg független képviselőként tevékenykedik, idén pedig Borkai oldalán vág neki a választásoknak – emlékeztetett a telex.hu.

Két évvel ezelőtt őt is meghívták arra a rendezvényre, amelyen több százan tanúi voltak a polgármester és felesége incidensének.

Hajtó a közösségi oldalán részletezte a történteket, feltöltötte a poligráfos vizsgálat eredményét, amely szerint a politikus

„egyik releváns kérdésre sem adott megtévesztő választ”.

A vizsgálat során igennel válaszolt többek között arra is, hogy szemtanúja volt-e annak, amint Dézsi a földre nyomva beletérdelt a feleségébe.

Hajtó szerint Győr jelenlegi polgármesterének azonnal le kell mondania.

Mutatjuk a friss Facebook-bejegyzését

„Ahogyan ígértem, íme a bizonyítékok!

A mai napon egy rendőrség által is elismert hazugság-vizsgálaton, úgynevezett poligráf vizsgálaton vettem részt.

Itt mindent elmondtam, amit arról a Bodajki esetről tudok, és amit a saját szememmel láttam.

A vizsgálat eredményét most közzéteszem, azokkal az üzenetekkel együtt, amit az erőszakos cselekmények után, Dézsi Csabától és feleségétől, Verától kaptam.

Dézsi Csaba feleségétől kapott üzenetekből és a poligráfos vizsgálat alapján kiderül, hogy

Dézsi Csaba azon az estén bántalmazta a feleségét,

földre nyomva beletérdelt a felesége oldalába, betuszkolta a szolgálati Audiba.

Kiderült az is, hogy nincsen semmilyen mesterséges intelligencia által manipulált videó!

A feleség által küldött üzenetekből az is kiderült, hogy az ilyen durva bántalmazások nem egyedi esetek voltak, hanem a négy fal között sokszor megtörténtek.

Az üzenetekből kiderül továbbá, hogy Dezsi Csaba hazudott, és erőszakos tettét egy csecsemő betegsége mögé igyekezett elrejteni!

Dézsi Csaba nem csak bántalmazó, de hazudott is a győrieknek!

Dézsi Csabának azonnal le kell mondania!”

(Hajtó Péter/Facebook)

Kapcsolódó:

Mire készülnek Orbánék? Botrányos dolog történt Győrben a választás előtt pár hónappal

Valódi Hírek