Váratlanul megszólalt a részegen trágárkodó, Borkai visszatérése mellett kampányoló bukott fideszes politikus

Szerinte nem követett el olyat, ami büntetendő.

„Én nem mondom, hogy feddhetetlen a múltam, követtem el bűnöket, f*szom tudja hányat. Biztos k*rva sokat. Én k*rvára nem arra esküdtem, ami most van. Én jobb Győrt akarok, gyertek velem!”

– a többi közt erről is beszélt augusztus 20-án Hajtó Péter győri politikus, aki nemrég lépett ki a Fideszből. A férfi egyébként a sz*xbotrányba keveredett Borkai Zsolt visszatérése mellett kampányolt.

Az ügy azért is érdekes, mert Győrt jelenleg is fideszes politikus vezeti, akiről kiderült, havi egymillió forintért bérlik az Audi típusú szolgálati autóját. Dézsi Csaba András azt mondta, nem tudott róla, csak megörökölte a járgányt Borkaitól. Mint ismert, utasításba adta a bérleti szerződés felmondását.

Hajtó a nemzeti ünnepen váratlanul előadott performanszában egyebek mellett arról is szót ejtett, hogy Dézsi azt mondta neki, meg fogja őt semmisíteni. A bukott fideszes politikus szerint, ha Borkai kapja az X-et 2024-ben, akkor a város „megint szép lesz”.

A 24.hu megkereste az ittas, mezítlábas rétort, aki azt mondta, hogy szerinte

semmi olyat nem követett el, ami büntetendő lenne.

Kitért arra is, hogy beszélt Borkaival, aki szerint ez a Hajtó ügye, neki kell a következményeket viselnie. Hajtó a nemzeti ünnepen említette, találkozik majd Orbán apjával, erre azonban a lapnak nem adott választ, hogy megtörtént-e és ha igen, miről tárgyaltak.

Szerinte az, hogy ittasan állt színpadra, nagy kereszt számára, mert a 16 éves pályafutása alatt nem történt vele ilyen. Érzékenyen hat rá.

Valódi Hírek