Megindult a lavina Pintérék rombolása miatt: Menekülnek a magyarok az állami egészségügytől

Aki csak teheti, magánszolgáltatást vesz igénybe.

Pintér Sándorék úgy lerombolták az állami egészségügyet, hogy a magánszektorba menekült, aki tehette. Tavaly 15 százalékkal több időpontot foglaltak a magánegészségügyben, mint korábban.

A pácienseknek csak alig 10 százaléka rendelkezik magánbiztosítással,

a többiek zsebből fizetik az ellátást.

A magánegészségügyben nőnek a bevételek

Gáspár Péter, a MediCorp Hungary Zrt. ügyvezetője a nepszava.hu-nak elmondta, hogy az áremelések és az egyre több páciens körülbelül 20 százalékkal jelentősebb bevételhez juttatta a magánszektort. Ez mégsem jelent profitot, mert

az orvosi eszközök is drágultak az inflációval.

A szolgáltatók kezdenek a részletfizetési lehetőségeken is gondolkozni. Egy műtét ugyanis 1-3 millió forintba kerül egy magánkórházban, ezt pedig egyre kevesebben tudják egyszerre kifizetni.

Lényegében kamatmentes kölcsönről van szó. A beteg ugyanazt az összeget fizetheti három-négy egyenlő részletben, mintha egy összegben egyenlítette volna ki a számlát. A részletfizetés költsége, illetve a kockázat, ha a páciens mégsem fizetne, a szolgáltatóé – mondta el a portálnak Gáspár.

A részletfizetés még több pácienst vonzana

A szolgáltatók már a járóbeteg-ellátásban is a részletfizetésen gondolkoznak. Egy-egy alkalom 30-40 ezer forint, amit sokan nem tudnak egyben kifizetni, részletekben azonban igen. A magánszektorban az is felmerült, hogy már az időpontfoglalásnál zároljanak egy bizonyos összeget a páciens számláján.

Ez szolgálna biztosítékként arra az esetre, ha a kliens mégis lemondja az alkalmat. Ha ezt túl későn teszi, már nincs esély új beteget fogadni, a szolgáltatót pedig veszteség éri.

Durva különbségek a díjaknál

Az első szakorvosi vizsgálatért hasonló összeget kérnek a szolgáltatók Pesten és a vidéki nagyvárosokban. Azonban a vidék és Buda között már jelentős, akár 50-60 százalékos árkülönbség is előfordul. A szakember példaként említette, hogy

amíg egy alap belgyógyászati vizsgálat vidéken, illetve

a pesti oldalon 25-27 ezer forintba kerül, addig Budán ugyanez 37-40 ezer.

Ennek ellenére a tapasztalatok azt mutatják, hogy az olcsóbb vizitdíjakért a betegek nem utaznak máshova.

Valódi Hírek