Mindenkit átvertek III. Károlyék? Elképesztő dologra gyanakodnak a szakértők Katalin fotója miatt

A III. Károly menyéről készült fotóval valami nem stimmel.

Manipuláció lehetőségére hivatkozva több nemzetközi fotóügynökség is visszavonta kiadásából azt a hivatalos fotót, amely vasárnap jelent meg Katalin walesi hercegnéről, Vilmos brit trónörökös feleségéről. Ez volt az első fotó, amelyet a hercegnéről januári műtétje óta hivatalosan közzétettek.

A Kensington-palota – Vilmos és Katalin londoni hivatala – által nyilvánosságra hozott fényképen a mosolygó hercegné és három gyermeke, György és Lajos herceg, valamint Sarolta hercegnő látható. Katalin egy kerti székben foglal helyet, balján Sarolta a szék karfáján ül, mögötte György, jobbján Lajos áll.

A képhez csatolt rövid nyilatkozatban Katalin köszönetet mond azokért a jókívánságokért, amelyeket az elmúlt két hónapban kapott.

A fotót a palota tájékoztatása szerint Vilmos készítette a múlt héten.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság ugyanakkor hétfőn azt jelentette, hogy három globális hír- és fotóügynökség, az Associated Press (AP), a Reuters és az AFP egyaránt visszavonta kínálatából a fotót.

Az AP indoklása szerint

„közelebbről megvizsgálva úgy tűnik, hogy a közlő manipulálta a képet”.

Az ügynökség a BBC által idézett nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a fénykép nem felel meg a cég fotónormáinak. Az AP elsősorban Sarolta hercegnő bal kezének elhelyezkedését nevezte vitathatónak.

A Kensington-palota hétfő hajnalig nem kommentálta az ügyet.

Az udvar január 17-én jelentette be, hogy

a 42 éves Katalin hercegnén tervezett és sikeres hasüregi műtétet hajtottak végre.

Az akkori tájékoztatásban a palota nem tért ki a beavatkozás okára, de valószínűtlennek nevezte, hogy a walesi hercegné a húsvétot követő időszak előtt visszatérhet közéleti feladatainak ellátásához.

Katalin január 29-én távozott a London Clinic nevű magánkórházból, és jelenleg a család windsori rezidenciáján lábadozik.

A Kensington-palota azóta sem közölt részleteket a műtét okáról,

ám hangsúlyozták, hogy nem daganatos megbetegedésről van szó, és a hercegné jól van.

Katalin tavaly december óta egyetlen hivatalos programon sem vett részt. Állapotáról a brit sajtóban és a közösségi médiafelületeken számtalan találgatás kering, de a palota ezek közül egyet sem erősített meg.

Emily Miller amerikai újságíró is kiposztolta a szóban forgó képet a közösségi oldalára, felhívva a figyelmet néhány különös részletre:

Az uralkodó beteg

III. Károly királyt, Vilmos trónörökös 75 esztendős édesapját január óta daganatos megbetegedéssel kezelik, és bár az államfői tisztségével járó feladatokat ellátja, jelenleg ő sem vesz részt nyilvános programokon.

Mint ismert, a családi viszályok a Buckingham-palotát sem kímélik. Miután Harry herceg feleségül vette Meghan Markle amerikai színésznőt, a testvér kapcsolata megromlott Vilmossal, a trónörökössel.

Harry herceg apja betegségének hírére az Egyesült Királyságba utazott, ám az információk szerint nem találkozott bátyjával.

(MTI/Emily Miller/Facebook/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

Meglepő dolgot kotyogtak ki III. Károlyról: Ezt tette az uralkodó, miután rákot diagnosztizáltak nála

Valódi Hírek