Itt a pofon Ókovácsnak: Frappáns posztban tették helyre az Operaház elszabadult főigazgatóját

Ezt nem teszi zsebre.

A megírtuk, lemondott a Carmina Burana című előadás népszerű karmestere, Bogányi Tibor, miután Ókovács Szilveszter, az Operaház kormánypárti főigazgatója kettévágta a darabot, hogy a büfé ezzel is nagyobb bevételt tudjon termelni. Az igazgatói utasítás szombaton érkezett, annak szakmaiatlanságával azonban Bogányi nem tudott azonosulni, így lemondott a darab dirigálásáról.

Lavinát indított Orbán embere

Az ügyben megszólalt az Operaház vezetéséért tavaly pályázó Miklósa Erika nemzetközi hírű operaművész is, aki kemény szavakkal kritizálta Ókovács botrányos lépését. Arról is beszámoltunk, hogy vasárnap kora este Gábor György frappáns jegyzetben kommentálta a történteket.

Ókovács fenyeget

Hétfőn már arról számoltunk be, hogy Ókovács Szilveszter fenyegetőzni kezdett. Az igazgató azt közölte: a büfé hónapok óta az Operaház saját kezelésében működik, bevételéből és az előadások, rendezvények értékesítéséből a dolgozók számára bérkiegészítést fizetnek. Válaszában arról is tájékoztatott, hogy a Magyar Állami Operaház elítéli Bogányi Tibor vendégkarmester „súlyosan szerződésszegő” magatartását, és az intézmény „érdekeinek védelme miatt

a szükséges jogi lépeseket megteszi.

Reagált az Átrium

Az üggyel kapcsolatban az Átrium is szellemes bejegyzéssel reagált a közösségi oldalán. Azt írták, az előadásközi szüneteknél a vécé is zárva lesz, hogy ne rontsa a büfé forgalmát. Tehát csak előadás előtt és után lehet pisilni – poénkodtak.

Bejegyzésüket alább közöljük:

„A Kultúrbrigád ezúton tájékoztatja tisztelt közönségét, hogy a mai naptól kezdve az Átriumban a büfé bevételeit növelendő a kitűzött kezdési időpontban egy húszperces uzsonnaszünetet tartunk.

A szünet nélküli előadásokat a huszonötödik és az ötvenedik percben egy-egy félórás vacsoraszünettel szakítjuk meg.

A kétfelvonásosok közben negyvenperces estetízóraiszünetet rendezünk, de a felvonások felénél is beiktatunk egy-egy falatozószünetet.

A továbbiakban

az előadásközi szüneteknél a vécé zárva lesz, hogy ne rontsa a büfé forgalmát,

tehát csak előadás előtt és után lehet pisilni.

A ruhatár a megfizetendő ruhatári díjon felül ruhadarabonként egy minyon megvásárlása után használható. (Csak a bisztróban vásárolt minyonok számítanak, spáros, aldis, lidlös, cébéás, ronis, cukrászdai és egyéb minyonok nem!)

A Jurányiban tartott előadásaink közben a 123-as labor sarkában elhelyezett mobilpultnál

az előadás alatt perec vásárlása kötelező! Köszönjük megértésüket!

(Bár a mi társulatunk nem kap többmilliárdos állami támogatást – őszintén szólva egy fillért sem kap –, ez valójában csak vicc,

szünetet a továbbiakban is az előadások rendezésével összhangban tartunk, sőt a vécét sem zárjuk be.)”

(Átrium/Facebook)

Valódi Hírek