Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc bemutatták a DK EP-képviselőinek és a DK országos plakátkampányát (+fotó)

A családok állítólagos kormánya ahhoz ért, hogy mentse saját ped0filjait, ahhoz viszont nem, hogy megvédje gyermekeinket.

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára szombat délelőtt Facebookon közzétett posztjukban mutatták be a DK, valamint a DK EP-képviselőinek plakátkampányát.

Mint megírtuk, az elmúlt idők egyik legnagyobb botrányára, a Novák Katalin és Varga Judit bukását is okozó ped0filbotrányra reflektáló plakátok árasztották el a házfalakat országszerte pénteken. A legnagyobb ellenzéki párt célja az akcióval, hogy mindenki számára világossá tegyék:

a ped0filbotránynak Orbán Viktor a felelőse.

A DK továbbra is napirenden tartja az ügyet

Az ügyre keményen rászállt a legnagyobb ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció. Amíg a fideszesek még tagadásban voltak, a DK már petíciót indított Novák Katalin lemondásért, ezt több tízezren írták alá. Orbán végül a népharag nyomására kénytelen volt engedni a DK követelésének, hazarendelte és lemondatta Novákot.

Mint arról beszámoltunk, Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédében is hangsúlyosan megjelent a téma: a DK elnöke szerint Orbán az első magyar ped0filbarát miniszterelnökként vonul be a történelembe. Dobrev Klára a múlt heti ellenzéki tüntetésen pedig arról beszélt:

„A ped0filhálózat feje öntelt módon hátradőlve egy dologgal foglalkozik: nehogy a hatalmát ez picit is megkarcolja. A fideszes ped0filhálózat a fejétől bűzlik. Ennek a hálózatnak a végén Orbán Viktor áll.”

Dobrev Klára, a DK EP-képviselője bemutatta a DK EP-képviselőinek szombaton induló országos plakátkampányát, amely az európai gyermekvédelmet sürgeti.

Az egész országban láthatók lesznek a plakátok

A plakátok március 1-től március 31-ig lesznek láthatók szerte az országban,

Budapesten és vidéken, minden megyében, városokban, falvakban egyaránt. Mint írták, a kampány célja, hogy minél több embernek megmutassák a hatalom valódi arcát, álszentségét és romlottságát.

Orbán kormánya csak saját ped0filjait menti, a gyerekeket nem

„Nem a mi szégyenünk, hanem a kormányé, hogy az Európai Unióban jobban lehet bízni, mint saját kormányunkban. Minden nap egyre többet tudunk meg az orbáni ped0filhálózat működéséről,

egyre szörnyűbb részletek kerülnek nyilvánosságra.

A családok állítólagos kormánya ahhoz ért, hogy mentse saját ped0filjait, ahhoz viszont nem, hogy megvédje gyermekeinket”

– hangsúlyozta Facebook-bejegyzésében Dobrev Klára, hozzátéve: európai gyermekvédelem a megoldás az orbáni ped0filhálózat ellen.

Ezt mondják el mindenkinek DK EP-képviselőia szombaton induló országos plakátkampányukon

– hívta fel a figyelmet az árnyékkormány vezetője.

Ped0filhálózat működtetése helyett európai gyermekvédelemre van szükség

„Mától az egész országban óriásplakátokon mutatjuk meg a Fidesz valódi arcát!

Nem hazug beszéd, hanem őszinte élet hitelesíthetné az »Isten, Haza, Család« jelszavakat.

Ennek az őszinteségnek a szikrája sincs meg a Fideszben és a Semjén-féle kereszténydemokrata pártban. Az irodáik falára függesztett feszület is szégyellné magát, ha látná a sok istentelen disznóságot, lopást, hazugságot, amit elkövetnek nap mint nap.

Az orbáni ped0filhálózat végképp mocskossá tette őket.

Ped0filhálózat működtetése helyett európai gyermekvédelemre van szükség”

– közölte Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc.

Még sosem volt ilyen jelentős plakátkampány az ellenzéki oldalon

A DK nagyszabású plakátkampánya a ped0filbotrányra reagálva egyértelművé teszi, hogy a ped0filbotránynak Orbán a felelőse. A párt két külön kampányt is indít az ügyben: a DK plakátja a „keresztény-konzervatív”-nak és „családbarát”-nak hazudott kormány képmutatására reagál, míg a DK EP-képviselőinek plakátja pedig európai gyermekvédelmet sürget.

A két plakátból 800 óriásplakátot helyeznek el szerte az országban,

Budapesten és vidéken egyaránt, minden megyében, városokban, falvakban, forgalmas utak mellett, de citylight plakátokkal is lehet majd találkozni. A Demokratikus Koalíció kampánya az ellenzéki oldalon nagyszabású akciónak számít, ugyanis sosem volt még ilyen volumenű kampányuk. Céljuk a megmozdulással, hogy minél több embernek megmutassuk a hatalom álszentségét és romlottságát.

(Dobrev Klára/Facebook / Gyurcsány Ferenc/Facebook)

Valódi Hírek