Kirobbant a belháború a Fideszben: Orbán kulcsemberei lassan felfalják egymást

Nagy Márton és Matolcsy György nem szívelik egymást.

Mint ismert, Nagy Márton és Matolcsy György nem éppen puszipajtások. A nemzetgazdasági miniszter nemrég azt vágta oda a Magyar Nemzeti Banknak, hogy az intézmény nem támogatja eléggé a gazdasági növekedést.

Csütörtökön tartották a Budapesti Értéktőzsde, BÉT Legek díjátadót, amelyen Matolcsy György is felszólalt. A jegybankelnök többek között kritizálta az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját is.

„A kormányzati döntések rejtve, burkoltan támadják a jegybank függetlenségét. Most amit a kormányzat tervez a jegybanki törvénnyel kapcsolatban, ami egy

jelentős támadás lenne a jegybanki függetlenség ellen”

– idézte szavait a Portfolio.

„Mind tudjuk, hogy minden ilyen lépés, interjú, vitairatnak álcázott támadás mögött személyek állnak, be kell vallanom, hogy nekem, nekünk rosszulesik, hogy egy volt kollégánk irányítja ezeket a támadásokat”

– fűzte hozzá Matolcsy, utalva Nagy Mártonra.

Utóbbi az ATV megkeresésére közölte, hogy a megjelent bírálatokban a ciklikus, rövid távú elemeket összekeverik a hosszú távú, fundamentális elemekkel. Megjegyezte, hogy ez teljes félreértése a hazai gazdaságpolitikai folyamatoknak.

„A személyes támadásra vonatkozólag pedig csak azt tudom mondani, hogy 2013 és 2020 között Matolcsy György volt, most már más a főnököm.

Hála Istennek!”

– tette hozzá a tárcavezető.

Kitették Nagy Márton szűrét

Az MNB elnöke szerint 2021 közepén azért kellett „kitenniük” egykori kollégájukat a jegybankból, mert az

súlyos szakmai hibát vétett, a vezetési stílusa elfogadhatatlannak bizonyult.

Mint írtuk, december elején átalakultak a kormánykabinetek. A döntés nyomán a Gazdasági Kabinetbe olvadt a korábbi Gazdasági, mellette pedig a Növekedési és Versenyképességi Kabinet.

A történet érdekessége, hogy előbbit Varga Mihály pénzügyminiszter, utóbbit Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter vezette, december 7-től azonban a Gazdaságfejlesztési Minisztérium vezetője van porondon.

Kapcsolódó:

Megszólalt Nagy Márton, miután Orbán durván megszégyenítette Varga Mihályt

Valódi Hírek