Kiderült: Mégis nyomoz a rendőrség a Budapest Pride szervezői ellen (+videó)

Mintegy 250 ezer ember vehetett részt minden idők legnagyobb „betiltott” Budapes Pride rendezvényén.

A rendőrség nyomoz a Pride miatt

Mindeddig az volt a hivatalos tájékoztatás, hogy nem indítanak eljárásokat a Budapest Pride résztvevői ellen, azonban változott a helyzet. Az RTL Híradó arról számolt be, hogy

a rendőrség nyomoz a Budapest Büszkeség rendezvény szervezői ellen.

A hatóság közlése szerint ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás. Karácsony Gergely főpolgármester korábban azt közölte, hogy a rendezvény önkormányzati szervezésű, ezért nem is esik a gyülekezési törvény hatálya alá, de megjegyezte, hogy minden jogi és politikai felelősség őt terheli, ezért ki fog állni azokért, akiket esetleg retorzió érne a Pride-on való részvétele miatt.

Pankotai Lili ellen eljárás indult

A rendőrség gyűlésként értelmezte a rendezvényt, ezért annak betiltásáról döntöttek. Az ismert aktivista,

Pankotai Lili ellen eljárást indítottak,

igaz csak azután, hogy egy magánszemély feljelentést tett ellene. A rendőrség pár nap múlva megszüntette az eljárást, mondván, a rendezvény körüli kommunikáció nem volt egyértelmű, ezért Pankotai Lili nem tudhatta pontosan, hogy egy „betiltott” rendezvényről van szó.

A csatornának nyilatkozva a fiatal aktivista elmondta, ennek ellenére is panasszal fognak élni az eljárással szemben, ugyanis ha ezt nem tennék meg, akkor az ismernék el, hogy a Pride valóban tiltott rendezvény volt, amit kategorikusan elutasítanak.

Videó:

Kapcsolódó:

Karácsony Gergely a Pride-tiltásról: Be fog vonulni a magyar politikatörténet legnagyobb öngóljai közé (+videó)

Gábor György: Roppant büszke vagyok barátomra, Frölich Róbertre, az országos főrabbira, aki kiállt a Pride mellett

FRISS: Dobrev Klára feljelentette magát a rendőrségen Pride-on való részvétele miatt (+videó)

Így tudósított a nemzetközi sajtó a legnagyobb Budapest Pride-ról (+fotók)

Valódi Hírek