Mi történt? Váratlanul felbukkant az élő műsorban a börtönre ítélt Gyárfás Tamás (+videó)

Gyárfás Tamás szerint végül ki fog derülni az igazság.

Mint ismert, 2019-ben a Fővárosi Főügyészség vádat emelt Gyárfás Tamás ellen. A vád szerint a ’90-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója felbujtóként vett részt előre kitervelt emberö*ésben, a Fenyő-gy*ilkosságban.

2023-ban az ügyészség 12 évig tartó fegyházbüntetést kért rá, miközben a börtönben ülő Portik Tamás milliárdos bűnözővel szemben életfogytig tartó szabadságvesztést indítványozott a vádhatóság.

Portik szerint a vád fő bizonyítékát képező hangfelvételek manipuláltak. Állítása szerint a hatóságok részéről meg nem nevezett emberek kényszerítették arra, hogy Gyárfás Tamást valahogy rávegye, ismerje be megbízói szerepét Fenyő János megö*ésében.

Portik végül életfogytiglanit kapott, amiért 1998-ban felbérelte Jozef Roháčot a bűncselekmény elkövetésére, Gyárfást pedig 7 év börtönre ítélték. Utóbbi az értesülések szerint megrendült az ítélettől, elmondása szerint még soha nem érte ekkora tragédia.

Mindketten fellebbeztek az ítélet ellen.

Megszólalt Gyárfás Tamás

Gyárfás a minap úgy nyilatkozott: irracionális gondolat, hogy neki köze volt a Fenyő-gyilkossághoz. Az ATV Startban arról is beszélt, hogy ügyével kapcsolatban – elmondása szerint – sok a téves közlés a médiában. 2004-ben készített hangfelvételét meg is mutatta az élő műsorban.

Az üzletember arra számít, hogy másodfokon fény derül az igazságra. Állítása szerint 25 év alatt nem tehette meg, hogy mindenkihez odamegy magyarázkodni. Mint kifejtette, egyetlen tanú sem mondta ki, hogy ő gy*lkolni akart. Úgy véli, biztosan felmentik, saját bevallása szerint

nem tud más végkimenetelt elképzelni.

Hozzátette, hogy Portikkal egyetlen pénzügyi jellegű kapcsolata volt, amikor 2004-ben ingatlant cseréltek.

Videó:

(ATV nyomán)

Valódi Hírek