Dobrev: Százezreknek adhat reményt az ítélet, amely érvénytelenített egy devizahiteles szerződést (+videó)

Eljött a pillanat, hogy a bankok hatalmaskodásának vége legyen.

Dobrev Klára: rengeteg devizahiteles számára adhat reményt a bíróság ítélete

Százezreknek adhat reményt az a még nem jogerős ítélet, amelyik érvénytelenített egy devizahiteles szerződést – hívta fel a figyelmet Dobrev Klára a közösségi oldalán közzétett videójában. Hangsúlyozta, ez egy hatalmas lépés, mert

eljött a pillanat, hogy a bankok hatalmaskodásának vége legyen.

A Demokratikus Koalíció elnöke arról számolt be, hogy végre a magyar bíróság is igazat adott abban egy devizahitelesnek, hogy a bankok gyakorlatilag kizsigerelték az embereket azzal, hogy a felvett hitel kétszeresét, háromszorosát szedték vissza tőlük kamatokkal, költségekkel, mindennel együtt.

„Ők gazdagodtak, magyarok ezrei pedig elszegényedtek”

– jelezte az ellenzéki politikus. Mint mondta: a döntéshez szükséges volt az Európai Bíróság ítélete is egy hasonló ügyben, amelyre rácsatlakozott a magyar bíróság is.

„Még csak első fokon, de nagy remélem, hogy ez lesz az irány”

– közölte Dobrev Klára, kiemelve: az irány az, hogy az embereket meg kell védeni a kapzsi bankoktól, ő pedig tovább fog küzdeni a devizahiteles igazáért.

Videó:

(Dobrev Klára/Facebook)

Valódi Hírek