Nincs vége: Lemondott Varga Judit is

Varga Judit bukott Novák Katalin bejelentése után.

A ped0filbotrány Novák Katalin és Varga Judit székébe került

Novák Katalin lemondásával egy időben bejelentette Varga Judit is bejelentette, hogy lemond. A volt igazságügyi miniszter volt az, aki felterjesztette a ped0filbotrányban érintett igazgató ügyét eltussolni próbáló vezetőhelyettes kegyelmi kérvényét.

Varga Juditot a Fidesz EP-képviselőjelöltjeként kívánta indítani a Fidesz. Varga a jelöltségéről és az országgyűlési képviselői mandátumáról is lemondott.

A volt igazságügyi miniszter a közösségi oldalán jelentette be: lemond összes jelenlegi tisztségéről, és visszavonul a közélettől. A volt igazságügyi miniszter bejegyzését változtatás nélkül idézzük:

Magyarország köztársasági elnöke a mai napon lemondott.

A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését.

Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom.

Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is.

Mindenkinek hálásan köszönöm a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozhattam.
Magyarország a továbbiakban is számíthat rám nemzeti érdekeink és értékeink védelmében.

Ismert, Varga Juditnak ez a harmadik botránya volt, így már végképp elfogyott körülötte a levegő. Varga Judit a nagy visszhangot kiváltó, újságírók és neves személyiségek lehallgatásával járó Pegazus-botrány egyik fő felelőse volt. A korrupció miatt megbukott Völner Pál közvetlen feletteseként felmerült az érintettsége a végrehajtói lefizetési botrányban.

Valódi Hírek