Havi 6-8 millió forintot hozó állásokat követelt a feleségétől.
A Fidesz frakcióvezetője szombaton a közösségi oldalán címzett nyílt levelet Magyar Péterhez, melyben több fideszes kulisszatitokról lerántotta a leplet. Idézzük Kocsis Máté posztját:
Válasz Magyar Péternek
Péter!
Látom, szeretnéd komolyra fordítani a szót.
Ideje volt, a sok komolytalan hazugság után, amivel terheled a közbeszédet.
A jobboldaliaknak címzett, hamisan érzelgősködő leveled elején azt írod, közülünk jöttél. Azonban rögtön ide kívánkozik, hogy te köztudottan – még a saját bevallásod szerint is – egy liberális ember vagy, egy SZDSZ-es család sarja, akit a szülei gyermekként a Mérleg utcai SZDSZ-székházba hordtak Pető Ivánhoz, meg másokhoz, ahogy mesélted, s te vagy az is, akinek kiskorában Demszky-plakát volt az ágya fölött. (Manapság persze lehet, hogy Demszkynek van Magyar Péter plakát a hálószobájában.)
Nagyapád pártállami karrierjére udvariassági okokból most nem térek ki.
A lényeg, hogy nem közülünk jössz, ezt mindketten pontosan tudjuk. Tény, hogy a tavaly elárult barátaid által eljutottál régebben hozzánk, de nem közülünk jössz.
Azzal is mindenki tisztában van, hogy a jobboldalon is mindig csak a pénz és a hatalom érdekelt. Volt feleséged sokszor elmondja, hogyan akartál milliárdos lenni, amikor ő miniszter lett, hogyan kergetted az őrületbe, hogy négy-öt (lehetőleg) munkamentes állást szerezzen neked, havi 6-8 millióért. Kifizetőhelyeket.
A végén semmi nem volt már elég, erőszakosan többre és többre vágytál.
Végül elhajtottak mindenhonnan, és most a baloldalon próbálod becserkészni a vágyott pénzt és hatalmat. Ennek eléréséhez megint sok-sok embert akarsz megtéveszteni, majd felhasználni. Most épp a jobboldaliakat. Szívhez szóló, de hamis levelet írsz nekik, hogy higgyenek neked, bízzanak benned.
Nem fognak.
Ahogy egyetlen jobboldali beállítottságú gyerekkori barátod vagy gimnáziumi társad sem tartott veled a nagy kalandra, úgy a szavazók se fognak. Átlátnak rajtad, vagy számodra rosszabb esetben: ismernek.
Péter!
Azt is állítod leveledben, hogy nem vagy idegen szívű, de nem említed meg, hogy közben elvtelenül szegődsz el brüsszeli politikusok és célok szolgálatába, míg az ország gondolkodó része végignézi, ahogy Manfred Weberék fognak és zsarolnak a mentelmi ügyeddel, ahogy lebegtetik feletted a rád váró büntetőeljárásokat.
Lehet, hogy nem vagy idegenszívű, de ebben a helyzetben nem is kell annak lenned, hogy szolgalelkűen teljesítsd a politikai fogvatartóid kéréseit. Tudod, ez a fő gond. Ez a te Achilles-sarkad.
Ne bántódj meg, kedves “közülünk jövő”, de közülünk senki nem sír utánad. Valójában sokkal jobb, hogy nem vagy a magyar jobboldalon. Hogy nem jobboldaliként erőszakoskodsz fiatal csajokkal a diszkóban, hogy nem bennfentes kereskedsz, lopsz telefont, vagy hallgatod le a családtagjaidat.
Péter!
Tudjuk, hogy nagyon vágysz a mi támogatóinkra, de szerintem ne reménykedj. Ti is látjátok a valódi és nem manipulált kutatásokból – olykor le is írjátok -, hogy a jobboldalt lényegében nem tudtad feltörni. Ahogy azt is pontosan látjátok, hogy nem vezettek a politikai mérésekben, csak a reményt áruljátok a baloldali szavazóknak. Nem kell, hogy bevalld, csak ne nézz minket hülyének.
Úgy általában se nézd le soha az ellenfeleidet, s minket se becsülj alá, mert hibát követsz el. Ennek pontos felismeréséhez bölcsességre és alázatra lenne szükséged, az elbizakodottság, a dölyf és erőszakos személyeskedéseid helyett.
Megtapasztalhattad az átmeneti “közöttünk tartózkodásod” alatt, hogy a magyar jobboldalt iszonyatosan nehéz megverni a választásokon, s ennek valószínűleg tudod is jó pár okát, biztosan rémlik még.
Jövőre sem fog sikerülni.
Kellemes hétvégét!
.