Dávid Ferenc: Jobbat érdemlünk!

Vélemény.

A rendszerváltás óta Magyarországon nyolc köztársasági elnök volt hivatalban. Közülük ketten (Szűrös Mátyás és Kövér László) csak rövid ideig, ideiglenesen megbízott személyként látták el az államfői feladatot, ezért velük nem is foglalkozom.

Göncz Árpád tíz évig, Mádl Ferenc és Sólyom László öt-öt évig töltötték be a magas tisztséget. Sajnos már egyikünk sincs közöttünk, legutóbb Sólyom László távozott az élők sorából.

Eltérő karakterű emberek voltak, tevékenységük során (sőt még utána is) kaptak hideget-meleget, amit fegyelmezetten elviseltek. Nem voltak sablonos közszereplők: Göncz Árpád politikai múltja és hitelessége kapcsán kikezdhetetlennek bizonyult, Mádl Ferencnek és Sólyom Lászlónak jogi kvalitásai voltak megkérdőjelezhetetlenek.

Így érkeztünk el 2010 augusztusához, amikor Schmitt Pált választotta köztársasági elnöknek az Országgyűlés. Tizennégy év távlatából is elborzadok hivatalba kerülésén. Ennél már csak az volt botrányosabb, ahogyan távozott, miután kiderült: doktori értekezését mások által korábban megírt tanulmányokból ollózta össze.

Kínos körülmények között szinte egyszerre vesztette el a köztársasági elnöki posztot és az egyetemi kisdoktorit. Ő volt az egyetlen olyan magyar államfő, aki hivatali ideje alatt egyetlenegy törvényt sem küldött vissza az Országgyűlésnek. Emellett egy jogszabály esetében sem kért előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól.

A választópolgárok nem a nemzet sportolójaként tisztelik, hanem igen találóan „Golyóstoll” illetve „Plagi bácsi” gúnynéven emlegetik. Nem egészen két évig tartott dicstelen „országlása”.

Reménykedtünk, bár pontosan tudtuk, hogy csak megbízható Fidesz-funkcionárius lehet az utód. Így is történt, Áder János lett az államfő, aki hivatali ideje alatt előszeretettel foglalkozott a horgászattal és a klímaváltozással. Eközben pártja környezetromboló beruházásokat támogatott.

A mindennapok kínzó ügyei nem igazán hozták izgalomba. Tíz évig volt államfő. Ennyi idő alatt rádöbbenhettünk: Áder János nem az ország és a nép szolgálatára szerződött, hanem végig a miniszterelnök megalkuvó beosztottjaként végezte tevékenységét.

És ne feledkezzünk el egy kiemelkedően gyalázatos szerepvállalásáról sem: 2018. decemberében aláírta a Munka törvénykönyve rabszolgatörvény néven elhíresült módosítását, majd cinikusan ezt üzente:

„a Munka Törvénykönyvének módosítása az aggodalmak ellenére sem lehet akadálya annak, hogy a munkavállalók karácsonya áldott, a két ünnep közötti időszak békés, az új esztendő pedig nyugodt legyen”.

Bajszára utalva kapott személyre szóló sértésáradatot, amelyet nem idézek.

Az ember, amíg él, remél. Tisztában voltunk azzal, hogy Novák Katalin (korábbi pártalelnök, képviselő és miniszter) elkötelezett fideszes. Emellett azonban megcsillant annak lehetősége, hogy a fiatal, képzett (jogász, közgazdász), több idegen nyelven beszélő asszony 2022 májusától érdemi módon változtat a Schmitt és Áder által lejáratott államfői tisztség társadalmi megítélésén.

Voltak is kedvező jelek, aztán kb. egy év után rádöbbenhettünk: a jó kiállású, mosolygós köztársasági elnök nem a nemzeti egység megtestesítője, nem autonóm személyiség, hanem

csak a kormányfői akarat lelkes végrehajtója.

Mára ehhez is hozzászoktunk, fásult közönnyel vettük tudomásul: Novák Katalin jöttével minden maradt változatlan, csak a csomagolás lett vonzóbb.

Ebben a helyzetben robbant a politikai és erkölcsi bomba. A „kegyelmes asszony” egy pillanat alatt eljátszotta maradék tekintélyét és méltóságát, tőlünk pedig elvette a hitet, a reményt és a bizakodást. Milliók konstatálhatják most szomorúan: nincs demokratikus parlamentünk, nincs felelős kormányunk és – rossz kimondani –

nincs nemzetet szolgáló államfőnk.

Ádernél, Schmittnél és a mostani köztársasági elnöknél biztosan jobbat érdemlünk! Sokkal jobbat!

Dávid Ferenc

Valódi Hírek