Ennyi volt, vége a játszadozásnak: Kőkemény üzenetet küldött Orbánnak az uniós biztos

Minden pénzt zárolhatnak.

Ha Magyarországon romlik a jogállamisági helyzet, akkor

„ismét zároljuk az európai uniós forrásokat, ez egy dinamikus folyamat”

– közölte Vera Jourová, a demokráciáért és átláthatóságért felelős uniós biztos hétfőn az EU-s tagállamok minisztereinek brüsszeli tanácskozására érkezve.

„Az uniós források zárolása akkor történik meg, ha egy ország nem teljesíti a feltételeket, Magyarországon pedig nem volt biztos, hogy kellőképpen üldözik a csalást és a korrupciót, azonban amint Budapest megreformálta az igazságügyi rendszert, az EU is elkezdte felszabadítani a pénzeket”

– mutatott rá.

A Financial Times napilap hétfőn azt írta, hogy egy brüsszeli bürokraták által fogalmazott dokumentum amellett érvel, hogy amennyiben nem születik döntés Ukrajna 50 milliárd eurós finanszírozásáról a csütörtöki rendkívüli EU-csúcstalálkozón, a tagállamok nyilvánosan kijelentik, hogy nem tudják elképzelni, hogy Magyarország a neki járó forrásokat megkapja, illetve azt is felvetik, hogy

teljes mértékben meg kell vonni ezeket a forrásokat.

Hadja Lahbib belga külügyminiszter a tanácskozásra érkezésekor az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésre azt válaszolta: legfontosabb, hogy csütörtökön mind a 27 tagállam megállapodásra jusson, és ezen az EU Tanácsának jelenleg soros belga elnöksége keményen fog dolgozni.

„A csütörtöki csúcstalálkozó után meglátjuk, hogy mi lehet alternatíva. De a cél az, hogy egyhangú megállapodást érjünk el. Ugyanarról a tervezetről fognak tárgyalni, mint amelyről a legutóbbi decemberi csúcson”

– tette hozzá.

Anna Lührmann európai és klímaügyekért felelős német államminiszter érkezésekor az újságíróknak adott nyilatkozatában bírálta, hogy csütörtökre „csak azért kellett rendkívüli EU-csúcsot összehívni”, mert

„Magyarország blokkolja az ukrajnai segélycsomaggal kapcsolatos megállapodást”.

„Nem véletlen, hogy a közös értékeinket és a jogállamiságot leginkább sértő EU-tagállam,

Magyarország az,

amely ismételten kívül áll 26 uniós tagállam konszenzusán, most éppen az ukrajnai segélykérdésben. A közös jogállami értékektől elfordult Magyarország alapvető problémájához kapcsolódik az is, hogy Ukrajnával kapcsolatban ennyire hiányzik belőlük a szolidaritás”

– hangsúlyozta.

Véleménye szerint Magyarországgal az is a probléma, hogy még nem ratifikálta Svédország NATO-csatlakozását.

„Teljesen elfogadhatatlan a szolidaritás ilyen fokú hiányának kimutatása egy EU-tagállam felé”

– jelentette ki.

Mint mondta: az uniós tagállamoknak világossá kell tennünk, hogy egységesek az ukrajnai segélyeket illetően.

„Fontos ennek az egységnek a demonstrálása, és a magyar kormány számára egyértelművé tenni, hogy a jogállamiság és az alapvető uniós értékek ilyen módon történő megsértése nem lehetséges. Az EU-nak cselekvőképesnek kell lennie, és világossá kell tennie, hogy készen állunk megvédeni értékeinket belül és kívül egyaránt”

– szögezte le a német államminiszter.

(MTI)

Valódi Hírek