Ekkora gáz van? Tömegesen jelentik be a kórházak a szakrendelések leállítását

Kevés a szakorvos.

Az idei év ismét rossz híreket hozott az egészségügyben: szerdán kiderült, hogy

a zalaegerszegi Szent Rafael Kórházban szakorvoshiány miatt kénytelenek megszüntetni a kézsebészeti szakrendelést

– a pácienseket az ajkai Magyar Imre Kórház látja el a továbbiakban.

Az intézmény előzetesen jelezte, hogy komoly problémákkal küzd, ezért január 4-től december 31-ig (sic!) biztosan nem tudja ellátni a járóbeteg szakrendelést. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK), ezért a Zalaegerszegtől 85 kilométerre található Ajkát jelölte ki ellátóhelynek.

Január 6-án az NNGYK a honlapján egyszerre 20 egészségügyi intézmény részleges leállását jelentette be.

Amint arról beszámoltunk, az egyik érintett az egyik legnagyobb hazai intézmény, a II. kerületi Észak-budai Szent János Centrumkórház. Az információk szerint az intézményben előreláthatóan jó ideig nem is fognak működni a januárban leállt osztályok.

A gasztroenterológia, az endokrinológia, az anyagcsereosztály és a neurológia állt le, de nem tudják ellátni a pácienseket a stroke-ügyeleten sem.

A megszűnések azonban több mint egy tucat fekvőbeteg-ellátóhelyet érintenek, köztük a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Centrumkórházat, továbbá a Heves megyei Markhot Ferenc Centrumkórházat, ahonnan ügyeleti időszak alatt a szemészeti ellátásra szorulóknak Debrecenig kell utazniuk.

A szaktárca, élén azzal a Takács Péter egészségügyi államtitkárral, aki tavaly októberben azt találta mondani, hogy „trükköznek a kórházak„, nem aggódik.

Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke azonban épp a minap beszélt arról, hogy a magyar állam látványosan kivonul az egészségügy finanszírozásából, ezért

„aki megteheti, különítsen el az egészségügyi ellátására is egy összeget”

– mondta.

(via hang.hu)

Valódi Hírek