Mindenki kezdhet félni: Újabb részletek derültek ki Orbánék rettegett hivataláról (+videó)

„Csak” vizsgálódni fognak.

Az M1 után a HírTV-nek is adott interjút Lánczi Tamás, amelyben ismét beszélt a Szuverenitásvédelmi Hivatalról (SZVH). Habony Árpád bizalmasa azzal nyitott, hogy „ritka az 1000 éves magyar jogfejlődésben, hogy egy új intézmény alapul”. Ugyan hasonló intézmények vannak a világban, ám olyan, mint a Szuverenitásvédelmi Hivatal, egy sincs – jegyezte meg.

„A jog nyelvén ez egy sui generis intézmény. Hungarikum, ha kicsit közérthetőbben szeretnék fogalmazni”

– magyarázta Lánczi, aki azt üzente a hivatal elfogultsága miatt aggódóknak, hogy bízzanak benne.

Elmondta: a személyes támadásokra nem fog reagálni, mert – fogalmazott – „ilyen a box”. Ugyanakkor jelezte, a hivatal elleni támadásokat már nem fogja szó nélkül hagyni. Hozzátette: a leendő dolgozókat senki sem félemlítheti meg, ő megvédi őket.

A hivatal apparátusáról azt mondta: pici, de hatékony lesz, és

„csak” vizsgálódni fog.

Lánci elmondta: a tervek szerint nyomozni és szankcionálni nem fognak, ezért úgy gondolja, a hivatalt nem is lehet hatóságnak nevezni.

David Pressman amerikai nagykövet kritikájára reagálva nagyvonalúan közölte: megnyugodhat a Szuverenitásvédelmi Hivatal miatt aggódó nagykövet, mert a

külképviseleteket, diplomáciai szerveket nem vizsgálhatja a hivatal.

Lánczi hozzáfűzte, velük amúgy sincs „probléma”, mert – állította – „egyértelmű”, hogy idegen államokat szolgálnak. Sokkal aggasztóbb, amikor külföldi szereplők bújnak cégek, alapítványok és sajtótermékek mögé, hogy rajtuk keresztül próbálják befolyásolni a magyar közpolitikát. Ellenük fellép majd a hivatal – vetítette előre Lánczi.

Mint megírtuk, az SZVH elnökét az országgyűlési képviselőkkel azonos mentelmi jog is megilleti, amelyet csak kétharmados parlamenti többséggel lehet felfüggeszteni. Így pedig Orbánék új hivatalának elnökét nem lehet felelősségre vonni bíróság vagy egyéb hatóságok előtt a tevékenységével kapcsolatban. Ellene büntető- vagy szabálysértési eljárás is kizárólag a parlament jóváhagyásával indítható.

A Népszava a napokban felhívta rá a figyelmet, hogy Lánczinak ugyanakkor akadhatnak még tennivalói, ugyanis a törvény szerint

az elnök nem lehet vezető gazdasági vállalkozásban.

  • Azt írták, a brit cégnyilvántartás szerint a politikai elemző jelenleg is Habony Árpád nem hivatalos miniszterelnöki főtanácsadó Egyesült Királyságban bejelentett cégének, a Danube Business Consulting Ltd.-nek az egyik igazgatója.
  • De a hamarosan a szuverenitás felett őrködő Lánczi életrajza bővelkedik az olyan külföldi kapcsolatokban is, amelyek miatt akár gyanús elemnek is nyilváníthatná a Fidesz-média.
  • Az elemző magyarországi egyetemi tanulmányai után, 2008-ban egy amerikai NGO (civil szervezet), az American Council of Youth Political Leaders (ACYPL) programjában is részt vett.
  • Később pedig – 2015 és 2018 között – a dohánypiaci nagykereskedelem fideszes államosítása után a British American Tobacco (BAT) felügyelőbizottsági tagja volt.

Az Orbán Viktor által alkotott törvény rögzíti: a hivatal elnöke „pártpolitikai tevékenységet nem folytathat,

párt nevében vagy érdekében közszereplést nem vállalhat”.

Mindez azért is lényeges, mert Lánczit senki nem tekinti „politikailag függetlennek”, őt leginkább a Fidesz egyik leghűségesebb megmondóembereként tartják számon.

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország (TI) jogi igazgatója jelezte, a fideszes kétharmad által megszavazott törvény szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak rendkívül széles a jogköre: „a kormány szuverenitását veszélyeztető” esetekben vizsgálatot indíthat. Bármely, az adott ügyben érintett állami vagy önkormányzati szervtől, érintett szervezettől vagy személytől tájékoztatást, adatszolgáltatást kérhet, beletekinthet minősített adatokba – hangsúlyozta.

Ligeti Miklós kiemelte: a szuverenitásvédelmi törvényben az igazi veszélyt a külföldi adományok elfogadását tiltó, és a Büntető törvénykönyv alá helyező rendelkezések jelentik, illetve az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ezzel kapcsolatos eljárásai, mivel az ÁSZ eddigi működéséből jól látszik, hogy

„a hatóság készséggel lesz a kormánypárt csapásmérő eszköze”.

Ligeti szerint az SZVH-nak leginkább a „lejárató kapacitása” lesz erős, vagyis hírverést tudnak rendezni a megcélzott társadalmi szervezet körül – tehát már célzottan és irányítottan vezényelhetik le az eddig is sikeresen kivitelezett karaktergyilkosságokat, lejáratásokat, rágalmazásokat, hazugságokat.

Videó:

Kapcsolódó:

Ez nagyon kínos: Még fel sem állt Orbánék rettegett hivatala, máris kiderültek az új hivatal elnökének zűrös ügyei

Orbán rettegett hivatalának vezetője elkotyogta, hogy mire készülnek a közeljövőben

Betelt a pohár: Az amerikai kormány ízekre szedte Orbán Viktorékat a kommunista törvényük miatt

https://nyugatifeny.hu/2023/12/22/erik-a-botrany-sulyos-kovetkezmenyei-lesznek-orbanek-kommunista-modszereinek

Valódi Hírek