Érik a botrány: Súlyos következményei lesznek Orbánék kommunista módszereinek

A magyar kormány EU-s szavazati jogának felfüggesztését követelik.

Mint ismert, a Fidesz elfogadta az úgynevezett „szuverenitásvédelmi törvénycsomagot”. Ennek célja a kormánytól független hangok elhallgattatása. Ezzel egyidőben létrehozták a Szuverenitásvédelmi Hatóságot is, amelyet sokan a Rákosi-korszak rettegett Államvédelmi Hatóságához (ÁVH) hasonlítanak.

Az Európai Bizottság már jelezte, hogy egy külföldi befolyásszerzés elleni törvénycsomag létrehozását ők is tervezik, igaz, ők ezt az orosz, kínai, illetve más keleti diktatúrák beavatkozásai ellen hoznák létre. Amennyiben ez a tervezet megvalósul, akkor a tagországok már nem csinálhatnának hasonló szabályokat, azaz el kéne törölni a szuverenitásvédelmi törvényt.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű sajtószabadságot védő nemzetközi szervezet azt kéri az EU-tól, hogy

a 7. cikkely alapján indítsanak eljárást a magyar kormány ellen.

Ennek a végeredménye az lenne, hogy

elveszik Magyarország szavazati jogát az EU-ban.

Pavol Szalai, az RSF EU-Balkán irodájának vezetője közleményében azt írta:

„Miközben az EU-ban az uniós sajtószabadság törvény ügyével foglalkoznak, Magyarország kormányzó pártja, a Fidesz támadást indított az utolsó független hangok ellen egy olyan médiakörnyezetben, ahol azok 80 százalékát már ellenőrzése alatt tartja. A szuverenitásvédelmi törvény egy új, veszélyes provokáció Orbán Viktor miniszterelnök részéről”.

Különösen aggasztónak tartja, hogy a törvény szerint akár az is „külföldi ügynöknek” fog számítani, aki újságíróként egy uniós tagország egyik intézményétől támogatást kap. Az áldozatok ellen pedig titkosszolgálati eszközökkel is nyomozhat a Szuverenitásvédelmi Hatóság, fellebbezésre pedig nincs lehetőség a döntésük ellen.

 

Valódi Hírek