Sürgős közlendője akadt Szijjártónak; még Orbánékat is kispadra ültette a hír hallatán (+videó)

Ezzel nem várhatott a tárcavezető.

Szijjártó Péter kedden a közösségi oldalán jelentkezett be, és elmondta: bár zajlik a kormányülés, ő maga sürgősen meg akart osztani egy hírt, amely hazánk energiabiztonságához köthető.

A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett, hogy Magyarország több tényezőnek „hála” az energiahordozók importjára szorul, így kulcsfontosságú a megbízható nemzetközi partnerek feltérképezése.

Mint mondta, korábban Oroszországgal, Törökországgal, Bulgáriával és Szerbiával összefogva építettek egy gázvezetéket, ezen keresztül idén közel 5,5 milliárd köbméternyi földgáz érkezett Magyarországra.

Hozzátette, hogy Bulgária „ellenséges lépése” – miszerint a balkáni ország meg merte emelni a földgázszállítás díját egy büntetőadóval – veszélyeztette hazánk ellátásának biztonságát. A magyar kormány kérte a bolgárokat a törvény visszavonására, ám ez nem történt meg, így

Orbánék ismét felvették a vétó ötletét

a balkáni állam schengeni övezethez való csatlakozása ügyében.

Reakcióként a bolgár kormány közölte, hogy készen áll a törvény visszavonására – részletezte a tárcavezető, aki kedden telefonon egyeztetett külügyminiszter-kollégájával. Utóbbi tájékoztatta Szijjártót, hogy a bolgár parlament hétfőn visszavonta a törvényt, amely szerint extraadót vetettek volna ki a többek között a Magyarországra történő földgázszállításra, így azonban az Orbán-kormány nem vétózik Bulgária Schangenhez csatlakozása ügyében.

A bolgár extraadó nagyon felháborította a kabinet tagjait: Bóka János európai ügyekért felelős miniszter egyenesen arra kérte az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul indítson kötelezettségszegési eljárást a balkáni országgal szemben.

A földgázzal összefüggésben a kormány épp a minap jelentette be, hogy hazánk jövőre a törököktől is vételez majd az energiahordozóból.

A gáz ára mostanra az egekbe szökött Magyarországon, az árnyékkormány már többször hangsúlyozta, hogy

Orbánéknak le kellene mondaniuk az extraprofitról,

valamint csökkenteniük kellene az energiahordozó árát.

(Szijjártó Péter/Facebook/Nyugati Fény)

Kapcsolódó cikk:

https://nyugatifeny.hu/2023/12/16/ebbol-baj-lesz-szijjarto-ketsegbeesetten-megfenyegette-az-egyik-eu-s-orszagot-video

Valódi Hírek