Hogy mi? Még Orbán is megszédül Szijjártó meglepő bejelentésétől

Most végre befogja?

Magyarország megismételte azt az ígéretét, hogy nem lesz az utolsó NATO-tagország, amely ratifikálja Svédország csatlakozási kérelmét a szövetséghez – jelentette ki a Reuters tudósítása szerint Tobias Billström svéd külügyminiszter kedden.

Billström azt mondta, hogy hétfőn Brüsszelben találkozott Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel, és megkérdezte, hogy Magyarország betartja-e azt az ígéretét, hogy nem lesz az utolsó NATO-tag, amely jóváhagyja Svédország csatlakozását.

Egyértelműen azt mondta, hogy igen.

– jelentette ki Billström.

Svédország tavaly májusban kérelmezte csatlakozását a NATO-hoz, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát. Két tag, Törökország és Magyarország azonban azóta is blokkolja ezt azzal, hogy nem ratifikálta a csatlakozási szerződést.

A magyar kormány sokáig mondvacsinált okokra hivatkozva halogatta az északi ország NATO-csatlakozásának ratifikációját. A fideszes politikusokat többek között az zavarta, hogy Svédországban megkérdőjelezték a hazai jogállamiság helyzetét. Még a magyar külgazdasági és külügyminiszter is kiakadt rajta, hogy a magyar kormány működését kritizálta a skandináv kormányzat, emiatt pedig Szijjártóék késleltetik a csatlakozás ratifikálását.

Bár Orbán Viktorék korábban többször hangoztatták, hogy nem hazánk lesz az utolsó a ratifikálási folyamatban, úgy tűnik mégis így alakult, hiszen októberben Törökországban is a parlament elé terjesztették a skandináv ország csatlakozását – igaz, végül nem tárgyaltak róla. Recep Tayyip Erdoğan elnök ugyanis összekapcsolta a folyamatot Törökország azon reményeivel, hogy F-16-os vadászgépeket vásárolhat az Egyesült Államoktól, Washington azonban elhalasztotta a megállapodást.

Billström szerint Svédország szorosan figyelemmel kíséri a Törökország és az Egyesült Államok közötti megbeszéléseket, és nem kapott új információt arról, hogy Törökország mikor ratifikálja Svédország NATO-kérelmét, tehát még mindig van esélye a magyar kormánynak, hogy megelőzze a törököket.

Csak épp az akarat hiányzik a jelek szerint.

Valódi Hírek