Méretes balhé tört ki Szijjártó jelenlétében: Összeszólalkoztak a NATO-tagországok (+videó)

Ukrajnáról és a katonai szövetségről osztott meg pár részletet.

A NATO egy reformprogram végrehajtását írta elő Ukrajna számára, ez pedig tartalmazza, hogy a szomszédos országnak tiszteletben kell tartania a nemzeti kisebbségek jogait – osztotta meg Szijjártó Péter szerdán a NATO Külügyminiszteri Tanácsának ülése után Brüsszelben.

A külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy történelmi ülésen vett részt, hiszen korábban NATO–Ukrajna Tanács ülésére külügyminiszteri szinten nem került sor – ennek a formációnak az összehívását mellesleg sokáig a magyar kormány blokkolta.

A tárcavezető szerint bár unalmas lehet, de a mostani biztonsági helyzetben fontos szót ejteni a NATO döntéséről, amelynek értelmében minden létező erőfeszítést megtesznek az Oroszországgal való közvetlen konfrontáció elkerüléséért.

Mint mondta, a tanácskozáson paprikás volt a hangulat, és a szövetségesek világossá tették, hogy

nem lehet szó Ukrajna NATO-tagságáról.

Szijjártó közölte: a szerdai döntések alapján

meghosszabbítják a NATO ukrajnai gyakorlati támogatási programját.

A döntés előkészítése során két hazai szempontot akart érvényesíteni a kormány. Egyrészt az önkéntesség elvének fenntartását, hogy minden tagállam maga határozhasson arról, részt kíván-e venni a programban. Másrészt azt, hogy a kezdeményezés keretében egyedül halált nem okozó eszközök átadására kerüljön sor – magyarázta a politikus.

A kormány meglátása szerint Ukrajna magáért harcol, így

azokat a megközelítéseket, amelyek ennek ellentmondanak, elutasítják.

Persze, azt elfelejtette hozzátenni, hogy Putyin már vázolta terveit Oroszország nagybirodalmi státuszának visszaállításáról, így nem túlzás azt feltételezni, hogy Ukrajna leigázása után nem állnának meg a határon. Szijjártóék azonban erről az eshetőségről mélyen hallgatnak.

A szomszédos ország NATO-tagsága szerintük nem időszerű, erre két indokot sorakoztatott fel a tárcavezető. Mint mondta, az alapító szerződésben szerepel, hogy csak azokat az európai országokat lehet felvenni a szövetségbe, amelyek hozzájárulnak az észak-atlanti térség biztonságához.

Hozzátette, hogy egy konfliktus a NATO és Oroszország között

könnyen fajulhatna újabb világháborúvá.

Emellett Szijjártóék úgy látják, a NATO egy értékközösség, amelyben nincs helye olyan államnak, amely folyamatosan visszaszorítja a nemzeti kisebbségek jogait.

Ukrajna mellesleg lázasan dolgozik azon, hogy minél előbb megkezdődjenek az EU-s csatlakozásáról szóló tárgyalások. Erről a minap Vera Jourová bizottsági alelnök osztott meg pár részletet. Mint mondta, Ukrajna dolgozik a kisebbségek anyanyelvhasználatát lehetővé tevő jogszabályokon is.

Az EB alelnöke megjegyezte: a törvénymódosítások már a parlament elé kerültek, sőt garanciát is kapott Volodimir Zelenszkijéktől, hogy ezeket még az év vége előtt jóváhagyják. Ugyanakkor hozzátette:

nem tudja megjósolni, Orbán Viktor elégedett lesz-e a törvénnyel,

mert saját bevallása szerint képtelen előre látni, hogy a magyar miniszterelnök minek örül.

(Szijjártó Péter/Facebook/Nyugati Fény)

Kapcsolódó cikkek:

Lehullt a lepel: Semjén Zsolt végre elárulta, miért hergelik az embereket a nemzeti konzultációval

https://nyugatifeny.hu/2023/11/28/mit-muvel-novak-katalin-egy-rakas-furcsa-bejelentest-tett-a-magyar-hataron

Valódi Hírek