Mi a jó égre készülnek Orbánék? Itt a nagy katonai bejelentés (+fotó)

„Adott esetben” erre is szükség lehet szerinte.

A Honvédelmi Sportszövetség küldetése, hogy olyan képességekkel vértezze fel a fiatalokat, amelyekkel

adott esetben a hazájukat is meg tudják védeni

– fejtegette Simicskó István a minap Szigetváron.

A szervezet elnöke a Honvédelmi Sportközpont átadásának évfordulóján – ez alkalomból díjátadót is tartottak – azt ecsetelte, hogy a sajátos katonai előképzés tovább erősíti Magyarország biztonságát, valamint segíti a Honvédelmi Minisztérium és a honvédség munkáját.

A KDNP-s politikus kifejtette: a Honvéd Kadét Program 6 éve indult, jelenleg 150 középfokú oktatási intézményben 7200 kadét tanul, és – elmondása szerint – egyre több iskola akar csatlakozni a képzéshez.

Hozzátette, hogy a résztvevők 70-75 százaléka a katonai hivatást választja a képzés után, ezzel a program támogatja a honvédség toborzómunkáját, utánpótlásbázisként is működik.

A Szigetvár Honvédelmi Sportközpontról azt mondta, hogy Magyarország 5 ilyen létesítményének egyike, és szinte teljes kihasználtsággal működik, a fiataloknak pedig a lövészet mellett küzdősportok, technikai sportok gyakorlására is van lehetőségük kiváló mesterek, felkészítők iránymutatásával.

Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője beszédet mondott a sportközpont átadásának egyéves évfordulóján 2023. november 8-án. Forrás: MTI/Katona Tibor

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter már korábban nyilatkozott arról, hogy

a magyar haderőt ütőképessé akarják tenni,

„mert ez az ország biztonságának garantálása mellett a gazdaság növekedését is szolgálja”.

A minap mellesleg épp a köztársasági elnököt, Novák Katalint – aki pozíciójából fakadóan egyébként a Magyar Honvédség főparancsnoka is – csodálhattuk meg, amint tankba pattant az elmúlt 30 év legnagyobb hadgyakorlatának alkalmából. A politikusról készült fotó >>ITT<< tekinthető meg.

(MTI)

Valódi Hírek