Újabb furcsaságok derültek ki a Schadl–Völner-ügyről: Ebből megint súlyos botrány lesz

Atyaég!

Schadl György szerint Völner Pálnak 2021 áprilisáig semmi köze nem volt a végrehajtáshoz.

A végrehajtói kar egykori elnöke a napokban úgy nyilatkozott a bíróságon, hogy két évvel korábban, tavasszal volt egy üzenetváltás közte és bizalmasa, S. Tímea között. A nő mellesleg tanúként részese az ügynek.

A beszélgetés így zajlott:

S. Tímea: F irodával kapcsolatban még semmi?

Schadl György: Nincs államtitkárunk, nincs, aki kirakja jelenleg.

S. Tímea: De megjött a papír az egyetemtől akkor? És mikor lesz államtitkár?

Schadl György: Persze, az egyetem válaszolt. Jó kérdés, lehet, hogy

miniszterhelyettesként közvetlenül Völner úr alá kerülünk.

Ezt a beszélgetést mutatta fel a korrupciós botrányba keveredett Schadl, ám a vádirat szerint a végrehajtók egykori vezetője már 2018-ban szállította a milliókat Völnernek, aki cserébe kinevezéseket intézett.

A dokumentumok szerint

mindezt abból a pénzből finanszírozták, amelyet a Völner által pozícióba került végrehajtóktól kaptak

– az illegálisan szerzett jövedelem több mint 924 millió forintra rúgott.

S. Tímea mindemellett elmondta a bíróságon: többször hallotta Schadlt és Völnert telefonon egyeztetni, közvetlen volt a két férfi viszonya, ám a végrehajtói kar elnöke sosem osztott meg olyan információt, amely alátámasztja, hogy Völner közbenjárásával neveztek ki bárkit.

Mellesleg a tárgyalóteremben korábban Varga Judit volt igazságügyi miniszter neve is többször előkerült, így a részletek tisztázásáért felmerült, hogy az egykori tárcavezetőt tanúként idézze be a bíróság.

Kapcsolódó cikkek:

Mi a ménkű ütött Schadlék legfőbb tanújába? Valami már megint nem kóser

Tovább dagad a Völner–Schadl-ügy: Varga Judit korábbi minisztériuma is nyakig lehet a trutyiban

(telex.hu nyomán)

Valódi Hírek