Hiába kongatta a vészharangot a fideszes politikus, elszabadult a pokol Orbánék veszélyes gyára miatt az egyik településen

A kormánypárti politikus jelezte, veszélyben az emberek.

Ugyan egy 103 millió forintos bírságot már kiszabott a hatóság, még mindig jelentős mennyiségű selejtes akkumulátorcella található a Heves vármegyei Abasár mellett a volt honvédlaktanya mögött lévő egyik csarnokban – hívta fel a figyelmet az Átlátszó.

Az oknyomozó portál már korábban is írt arról, hogy az épületben nemcsak akkucellákkal teli hordókat, de nagy mennyiségű,

a gödi Samsung-gyárból származó fémhulladékot is felhalmoztak

– tették mindezt egy oltalom alatt álló Natura 2000-es természetvédelmi területen.

Az üggyel kapcsolatban mi is beszámoltunk arról, hogy Abasáron mintegy ezerhétszáz tonna illegálisan tárolt akkuhulladékot találtak, az esettel kapcsolatban pedig Horváth László fideszes (!) országgyűlési képviselő (valamint a település független polgármestere, Kazsu Attila) jelezte:

veszélybe került a lakosság.

A raktárépületet bérlő vállalkozót a Heves Vármegyei Kormányhivatal már kötelezte az 1700 tonnányi veszélyes hulladék eltávolítására, jelen állás szerint viszont nagyon úgy tűnik, hogy a hatósági intézkedések teljesen eredménytelennek bizonyultak.

A képviselő korábban Facebook-oldalán adott hangot felháborodásának, és hangsúlyozta: az önkormányzat a hatóságokkal együtt mindent elkövet az ügy mielőbbi rendezése érdekében.

„(…) Nem engedjük, hogy kockára tegyék az egészséget!”

– fogalmazott nyári Facebook-bejegyzésében a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Ám hiába háborodott fel Horváth László, és tett ígéretet arra, hogy mindent meg fog tenni arra vonatkozóan, hogy rendezze a kialakult helyzetet,

nem járt sikerrel.

Mint kiderült, a veszélyes hulladékot tároló hordók a SungEel Hitech Hungary Kft. bátonyterenyei üzeméből származtak, ám ebben az üzemben azért nem lehet tárolni a hordókat, mert a hatóságok által azonosított szabálytalanságok miatt felfüggesztették a gyár működését.

Jelezték, különösen aggasztó, hogy a veszélyes hulladékok eredetéről, valamint azok összetételéről továbbra sem lehet tudni semmit.

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2023/08/11/ezerhetszaz-tonna-illegalisan-tarolt-akku-hulladekot-talaltak-abasaron-a-fideszes-politikus-szerint-veszelyben-a-lakossag-egeszsege-egeszsege

Valódi Hírek