Mi a fene történt Varga Mihállyal? Váratlanul bevallotta, egyetért az ellenzékkel egy fontos kérdésben

Erre kevesen számítottak.

A második félévben visszatérhet a magyar gazdaság növekedése – vélekedett Varga Mihály a VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország Zrt. Fókuszban a forint szakmai rendezvényén kedden Budapesten.

A pénzügyminiszter állítja: a negyedéves adatok alapján a recessziós negyedéveket „magunk mögött hagyjuk”. Az idei év két utolsó negyedévében növekedés lesz, az infláció az év végére egy számjegyűre csökken – fogalmazott.

Varga szerint nehéz időszakon van túl a világgazdaság és az európai gazdaság is, a tavalyi magas energiaárak okozta sebek gyógyulnak. A feladat most is adott, az egyensúlyi mutatók stabilizálása, a hiány csökkentése. Az államháztartási hiány csökkentése az egész gazdaság számára kulcsfontosságú: 2023-ban 3,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számolnak, a finanszírozás rendben van, a hiányszám és az államadósság szintje is csökkenni fog – fejtegette a tárcavezető.

A folyó fizetési mérleg egyenlege elmondása szerint javulóban van: a második negyedévben többlettel zárt, az ikerdeficit (a folyó fizetési mérleg hiányának és az államháztartás hiányának egyidejű fennállása – szerk.) veszélye „kezd elmúlni”.

Kedvező tendenciát mutat a külkereskedelmi egyenleg alakulása, amely tavasz óta pozitív. A külföldi működőtőke-befektetések (FDI) dinamikusan érkeznek az országba – mondta a pénzügyminiszter.

Emellett jó hírnek nevezte, hogy továbbra is feszes a munkaerőpiac, a háborús helyzetben is megvédték a munkahelyeket (?), a magas foglalkoztatottság 2023-ban is fennmaradhat. A reálbérek szeptembertől növekedésnek indulhatnak – az ország felzárkózásához ezt nélkülözhetetlennek nevezte.

Ugyanakkor az utóbbi időben rendre számoltunk be külföldi vendégmunkások érkezéséről. A tárcavezető öröme azért is érdekes, mert a külföldi munkaerő-kölcsönzés már a hazai szociális szférában is megjelent.

Varga kedden elmondta:

a kormány az MNB-vel együtt arra fókuszál, hogy csökkenjen az infláció.

Hozzátette: a jegybank elsődleges feladata az árstabilitás kialakítása.

Most az egyensúlyi mutatók helyreállítása az elsődleges feladat, ebben jól együttműködik a fiskális és monetáris politika.

Az infláció csökkentésében mindenki egyetért: a kormány, a jegybank és az ellenzék is

– fogalmazott Varga.

Az MNB veszteségének kezelése egy feladat, a törvényi előírás alapján tőkeveszteség esetén a kormánynak tőkepótlást kell biztosítani. Emlékeztetett, hogy kérelmet adtak be az Európai Központi Banknak a tőkepótlásra, a testület ezt jóváhagyta, így októberben elfogadhatják az erről szóló új szabályozást.

Matolcsy György jegybankelnök nemrég keményen bírálta az Orbán-kormány intézkedéseit: meglátása szerint az ársapkák 3-4 százalékkal emelték az inflációt, pedig az MNB előre jelezte a veszélyt, a kormány mégsem csatlakozott a jelenséget letörő intézkedésekhez.

(MTI korrigálva)

Kapcsolódó cikk:

https://nyugatifeny.hu/2023/09/26/messze-meg-a-vege-fontos-kozlendoje-akadt-orbaneknak-a-brutalis-dragulas-miatt

Valódi Hírek