Matolcsy újra belerongyolt Orbánékba – a Fidesz legfontosabb intézkedését cincálta darabokra

Ezt nem teszik zsebre tőle.

Matolcsy György szerint az elmúlt években visszatért a hetvenes évek inflációs képe, annak tanulsága pedig az volt, hogy előbb harcolni kell a jelenség ellen, utána lehet a növekedésre gondolni.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke a napokban Egerben a Közgazdászok Vándorgyűlésén tartott beszédet, amelyben erősen kritizálta a kormány gazdaságpolitikáját.

Meglátása szerint bár a jegybank előre jelezte az inflációs veszélyt, az Orbán-kormány másfél évig nem csatlakozott a jelenséget letörő intézkedésekhez. Megjegyezte: miközben az MNB a féket, a kormány a gázt taposta: a magas deficit és az élelmiszerárstop csak olaj volt a tűzre,

önmagában az ársapkák 3-4 százalékkal emelték az inflációt.

„Ez kalandor gazdaságpolitika volt”

– fogalmazott.

A forint gyengülése sem segített a helyzeten: 2022 októberében a jegybank vészhelyzeti programot vezetett be – mellesleg Matolcsy szerint ennek köszönhető, hogy jelenleg reális (?) az egy számjegyű infláció.

„Tisztában kell lenni vele, hogy Magyarország kockázati megítélése nem jó,

pénzügyi szempontból a legsebezhetőbb öt ország között vagyunk.

Innen csak összefogva lehet továbblépni”

– fűzte hozzá mondandójához a jegybank elnöke.

(via telex.hu)

Valódi Hírek